Április 3-a Szerbiában a választások jegyében telt, az azt követő héten természetesen többen, több helyen elemezték az eredményeket. Dejan Ilić a Peščanik véleményportálon a voksolás másnapján egyebek mellett arról is írt, hogy a szavazás után egy induló kivételével szinte mindenki elégedett, boldog.

– Gyerünk, és kezdjük a jó hírekkel. Nincsenek. Fussunk neki még egyszer. A jó hír, fogjuk rá, az, hogy a rezsimnek már nincs kétharmados többsége a köztársasági parlamentben, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban nem tudja megváltoztatni az alkotmányt, mondjuk úgy, hogy Vučićból örökös elnököt tudjon csinálni. Azt akarom mondani, hogy jó hír, hogy ez Vučić utolsó elnöki mandátuma, és nem azért, mert biztosak lehetünk abban, hogy öt év múlva Szerbia polgárai már nem akarják őt, hanem egyszerűen azért, mert az alkotmány úgy rendelkezik. A rossz hír – visszajöhet kormányfőként.

Örült ennek tegnap este az ellenzék? Ha igen, mégsem mondta ki senki. Ehelyett azt mondták, örülnek, hogy bejutottak a parlamentbe – írja a szerző, aki szerint az Együtt Szerbia Győzelméért koalícióban viselkedtek úgy, ahogyan azt ilyen helyzetben el lehetne várni.

– Csak ők viselkedtet úgy, ahogy illik – legyőzötten. Mert a rezsim tegnap gyakorlatilag megint átgázolt az ellenzéken. De az „együtt” koalíción kívül boldogság és vigadalom van az ellenzék köreiben. Átléptük a választási küszöböt, ujjonganak az ellenzéki jelöltek. Holott, az igazat megvallva, a választási küszöböt csak a Nada koalíciót lépte át. Mindenki más az 5 százalékos küszöb alatt maradt. A választási küszöb viszont 3 százalék, mondja az olvasó. Igen, 2020-tól kezdődően. Emlékezzünk csak, a rezsim akkor csökkentette a választási küszöböt 5-ről 3 százalékra.

Akkor, 2020-ban a bojkottáló ellenzék fel volt készülve erre a döntésre. Ez a rezsim csalija volt, hogy a soraikban lévő „árulókat” meggyőzze, hogy vegyenek részt a választásokon, annak ellenére is, hogy a rezsim egyetlen feltételnek sem tett eleget, amivel fair és szabad választásokat tarthattak volna. Ez a 3 százalékos cenzus helyettesített valamit, vigaszdíj volt, gyakorlatilag kenőpénz az ellenzéknek. Itt van a 3 százalék, de nem kaptok igazságos és szabad választásokat – nagyrészt így értelmezte az ellenzék a választási küszöb megváltoztatását. Két évvel később – éljen a 3 százalékos küszöb, ujjong az ellenzék. Azt már nem mondja meg, mi változott két év leforgása alatt, amitől a 3 százalékos választási küszöb elfogadhatóvá vált.

Mert ha az ellenzék kifogásait figyeljük – ezek a tegnapi választások sem voltak szabad és igazságos választások. Ennek ellenére – boldogság és öröm. Az ellenzéki jelöltek sugárzó arcai, kivéve az „egyesülteket”. Így maradtak csak az „egyesültek” következetesek. Az ő céljuk, ahogyan a nevük is mutatja, a győzelem volt. Nem érték el a céljukat, nincs ok örömre. A többieknek mintha csak az lett volna a célja, hogy átlépje a már így is értelmetlenül alacsony bejutási küszöböt. Elérték a céljukat – most ez mit jelent Szerbia lakosai számára? Nekik van okuk a boldogságra, ha már az ellenzék nagy része örömködik. Önöknek boldognak tűnnek a polgártársaik ma reggel?

Nehéz Szerbiában összehasonlítani a választási eredményeket – a választásokon nincsenek stabil szereplők és koalíciók, így minden összehasonlítás valójában egy értelmezés is, hogy ki, kicsoda, vagyis hogy kivel lehet az újakat összekötni az előző szereplők közül. E zárójeles megjegyzés mellett mondhatjuk, hogy Zdravko Ponoš szinte azonos eredményt ért el az elnökválasztáson, mint Saša Janković. Akkor arról volt szó, hogy az az eredmény Jankovićot feljogosítja arra, hogy komolyan részt vegyen a politikában és hogy a megszerzett szavazatokra reális eséllyel építhet ki egy jövőbeni választási győzelmet. Ez nem történt meg. Ezért nem kell elszállni Ponoš eredményétől.

Ha a mostani választások eredményeit a 2020-as, bojkottáltak eredményeivel hasonlítanánk össze, kiderülne, hogy az úgynevezett bojkott ellenzék választói közé kellene sorolnunk az SPS (Szerbiai Szocialista Párt) szavazóinak jelentős hányadát. A tegnapi választásokon az SPS jelentősen több szavazatot kapott, mint 2020-ban, és gyakorlatilag visszatért a 2016-os szintre. Ez nem azt jelenti, hogy az SPS-re úgy kell tekintenünk, mint az ellenzék egyik potenciális főszereplőjére. Természetesen tudjuk, hogy ez nem így van. És mivel ez nem így van, fel kell hagyni az ellenzék passzív választóiról szóló mesékkel. Nem a magasabb részvételi arány az ellenzék rezsimmel folytatott harcának megoldása. Ezek a választások megmutatták, hogy a magasabb részvételi arány a rezsimpárti pártok közül legalább néhány esetében is több szavazatot jelent. Mi jelenthet akkor a megoldást az ellenzék számára, ha nincs az a plusz tartály, amiből kaphatna kellő számú szavazatot? Ezek a választások még egy mítoszt – végső ideje volt már – is szertefoszlattak: Szerbia nem egy megosztott társadalom. Ellenkezőleg – Szerbia egy kifejezetten homogén, radikálisan jobboldali beállítottságú társadalom. Azon a jobbszárnyon akkora a tömeg, és olyan kicsi a különbség, hogy nem is látható, hogyan lehetne itt nagyobb teret csinálni az ellenzéki, de jobboldali szereplőknek.

Tehát a középtől balra lévő tér nem ok nélkül üres. Ezt mutatja a Moramo eredménye is: ők nem jutottak volna be a parlamentbe komoly választási küszöb mellett. Hiszem, hogy amit köztársasági szinten csináltak, az inkább a Rio Tinto elleni tiltakozás eredménye, egy erős nyugatellenes érzés mellett, mintsem az ő baloldali politikájuk és szolidaritásra való buzdításuké. A Moramo belgrádi eredményeit elemezve pedig tudni kell, hogy az ideológia kevésbé fontos a helyi választásokon: vagyis a baloldali beállítottságuk nem okozott nekik nagy károkat Belgrádban. De azt is észre kell vennünk, hogy a Moramo Belgrádban és köztársasági szinten is gyengébben szerepelt, mit azt a közvéleménykutatás eredményei mutatták – írja a szerző, aki a Moramo koalíció szerepléséről még azt is megemlíti, hogy az ő elnökjelöltjük volt az egyedüli, akinek kisebb volt a támogatottsága, mint a parlamenti listájuké. Szerinte ez is azt mutatja, hogy mennyire homogenizálódott és jobbra tolódott a szerbiai társadalom választásra jogosult része.

– Az a kevés is, ami itt létezik a baloldalból, hajlamos arra, hogy jobbra tolódjon olyan válságok kapcsán, mint például a háború Ukrajnában. Olyankor az itteni baloldal inkább nyugatellenesnek mutatkozik, mintsem baloldalinak. A Moramo ilyen szempontból mégis kivételnek számított.

Mindemellett azt, hogy átugrották az „új” küszöböt, sikerként kell elkönyvelni. De a Moramo és a baloldal többi szereplője tényleg el kell, hogy gondolkodjon azon, mit csinálnak ennyire rosszul, hogy egy országban, ahol a munkások minden (anyagi) értelemben szét vannak csapva, ők csak remélni tudják, hogy átlépik a választási küszöböt (bármilyen alacsony is legyen az) és örülnek, amikor ez megtörténik.

Mindent összevetve úgy tűnik, Vučićnak mégis sikerült egy olyan Szerbiát összeraknia, ahol mindenkinek jó. Még az ellenzéknek is, amely örül a választási küszöb átlépésének. Csak az „egyesültek” engedték meg maguknak, hogy valóban gondolkodjanak a győzelemben. Ezért az ő csalódottságuk a legnagyobb. És az egyedüli ésszerű is – természetes, hogy egy ilyen rezsim ellen úgy kell kiállni a választásokon, hogy a győzelem lebeg a szemük előtt. Ők viszont a csalódottságukat a rezsim egy sor választási csalásaként artikulálják. Ez, a 2020-as bojkott után már nem téma. Részt vettetek a választásokon – vagy ellenőrizzétek azokat vagy ne. Ha nem, és a rezsim lop, akkor az már nem a rezsim számlájára írható, hanem annak beismerése, hogy képtelenek a választásokkor elvégezni egy elkerülhetetlen feladatot.

A RIK (Köztársasági Választási Bizottság) viselkedése miatt siránkozni, azért mert feladták és nem foglalkoztak az eredményekkel a választás éjszakáján, innentől értelmetlen. Hát, mire számítottatok? Hogy a RIK végezze el a ti feladatotokat? Nem az volt az „egyesültek” kampányának legerősebb üzenete, hogy ez a rezsim minden intézményt szétrombolt, és gyakorlatilag privatizálta azokat, és ezért kell minden áron leváltani? A RIK miért lenne kivétel? A RIK feletti siránkozás helyett az „egyesülteknek” ki kellett volna állniuk a saját eredményeikkel, ugyanúgy, ahogy ezt Vučić tette. Vagy mondták volna azt, hogy a Crta eredményeire támaszkodnak, ha már nincsenek sajátjaik. Ez viszont nem volt opció, mert mindvégig azt bizonygatták nekünk, hogy vannak megfigyelőik.

És akkor a választási éjszakán gyakorlatilag beismerték – igen, vannak, de csak a városokban. Bebizonyosodott, hogy ez megközelítőleg sem elegendő. Itt van egy feladat a következő választásokra.

Szerbiára nézve a Vučić vezette rezsim a bibliai özönvíz méreteivel mérhető katasztrófa. De mivel már egy évtizede víz alatt vagyunk, végső ideje, hogy megtanuljunk úszni. Ezért egy kis optimizmust a végére: az ellenzéki pártok, koalíciók és mozgalmak azzal, hogy bejutottak a köztársasági parlamentben legalább részben megoldják a finanszírozásukat. Azzal a pénzzel stabilabb alapokra helyezhetnék a szervezeteiket és készülhetnek a következő választásokra. Ha ennek örültek… hát jó, ám legyen. De az is megtörténhet, hogy annak örültek – megoldódott a pénzelés, pont. Ha ez így van, akkor ők is, politikai elődeikhez hasonlóan – megfulladnak – véli Dejan Ilić.

A teljes jegyzetet, eredetiben ezen a linken találják.

Levél a tegnapból

Marko Vidojković a Dobar, Loš i Zao podcast társszerzője, a Danas napilap jegyzetírója a választás vasárnapján átéltekről írt. A másnapnak.

– Kedves hétfő, vasárnapból írok neked, április harmadikáról. Pillanatnyilag 12 óra és 49 percben vagyok.

Voltam reggel a temetőben a muterral. A nagybácsim tizenegy éve halt meg. A mama huszonöt. A tata huszonhat. Márciusban és áprilisban haltak meg, ezért egy napon emlékezünk rájuk, ez pedig, mivel tegnap fájt a hátam, a mai nap.

És ez volt a legszebb része a napnak, ezt bizton állítom, annak ellenére, hogy még csak 12 óra 51 perc van. A Lešćén északi, jéghideg szél fújt, alig tudtuk meggyújtani a gyertyákat. Láttunk egy vadgalambot és egy félelmetes háromsoros kordont új sírhalmokból, amely körbefonta a temető teljes északi oldalát.

Ma vannak a választások. A muter kora reggel szavazott, még mielőtt tömegével érkeztek (tömegével szállították?) volna a romák a 18-as szavazóhelyre, oda, ami valamikor a 30-as volt. Amikor elmentem érte, hogy induljunk a temetőben, rengetegen voltak az iskola előtt, ott ahol volt a szavazás. Amikor visszavittem, még többen voltak. Mondta, hogy majd figyeli a helyzet alakulását, és szól, amikor már nem lesz tömeg, hogy én is jöjjek szavazni.

Ezt egy tartalék helyszínről írom, mert tegnap felhívott egy jól informált forrásom, hogy figyelmeztessen, támadás készül ellenem, vigyázzak magamra és sehova se menjek ki, és ez a feleségemre is érvényes. Ez már harmadszor történik meg az elmúlt hat hónapban, mindig szombaton és nincs választásunk, a biztonsági protokoll szerint kell eljárnunk – visszavonulunk egy tartalék helyszínre és hátul is kinyitjuk a szemünket.

A DLZ választási éjszakája este 20 órakor kezdődik és már most érezhető, hogy az minden lesz, csak nem baszkódás, habár a mi feladatunk, hogy megpróbáljuk. Pavle Grbovićnak beverték a fejét Nova Galenikán, mert felfigyelt egy fickóra, akinél duplázott szavazólista volt. Novi Pazarban pofozkodtak. Egy nagyságosasszonyt megakadályoztak abban, hogy más helyett szavazzon Savski venacon. Lesz még ilyen. Még csak 12 óra 59 perc.

Hogy valószínűleg igazam van, az üzenet is bizonyítja, amely épp most érkezett Messengeren: „Azt hallottam, arra készülnek a választások után, mert tüntetésekre és gyülekezésre számítanak, hogy szó szerint úgy elvernek bennünket, mint az állatot. Kérdeztem, kicsoda, nem kaptam választ.” Kiráz a hideg, nem tudok rájönni, azért-e, mert szétfújt a szél a temetőben vagy mert előérzetem van. Mindig ez van, amikor valami undorító kell, hogy történjen, vibrálok, amikor pedig elkezdődik, a vibrálás eláll.

Még csak 13 óra 5 perc van, mi pedig sebesen zuhanunk a káosz felé. Elég választáson szavaztam már, kedves hétfő, hogy tudjam, mikor készül valami szarás. Óriási a feszültség. Várj, megnézem még egyszer a legfrissebb híreket, mielőtt elbúcsúznánk. Megnéztem a teljes felvételt Nova Galenikából, azt is láttam, ki fog bennünket, a rendőrökkel együtt verni, ha ma este bekövetkezik az az ünnepi pillanat. Ugyanaz a csapat.

Az élők szavaznak és verekednek, az Aleksinac melletti falvakban pedig temetik a bányászokat. Tizenhárom óra húsz perc van, kedves hétfő, mondd, hogy csak trippelek és minden okés lesz, vagyis hogy minden okés volt. Szevasz.

Eredetiben ezen a linken.

Újvidéki utcarészlet kampányidő alatt (Fotó: Beta/Dragan Gojić)