Szerdán, április 13-án negyedszer tartanak tüntetést Belgrádban a szerbiai piaci árusok.
Tekintettel arra, hogy a tiltakozásra az egész ország területéről várják az árusokat, feltehetően ekkor a szabadkai kisbajmoki árupiac ismét üres lesz majd.
A piaci árusok tiltakozó sétája 9 órakor kezdődik az Ušće bevásárlóközpontnál, ahonnan a Branko-hídon és a Terazije-alagúton keresztül elhaladnak a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épülete mellett, majd a köztársasági elnöki hivatal elé mennek, majd a sétát a Slaviján zárják.
Azok a piaci árusok, akik nem tudnak jelen lenni a tüntetésen, szerdán szolidaritásból nem nyitják ki asztalaikat.
Az Opstanak egyesület közölte, hogy a tiltakozás célja, hogy 100 ezer ember egzisztenciájáért harcoljanak.
A piaci árusok már három alkalommal tüntettek Belgrádban, és azok alkalmával országszerte zárva maradtak a piaci asztalok.
Március 22-én a köztársasági elnöki hivatalban egy 15.000 aláírást tartalmazó petíciót adtak át, amelyben azt követelik, hogy a piaci árusokat mentsék fel az adómemóriás pénztárgépek bevezetésének kötelezettsége alól.
Üres csarnokok fogadták szerdán a szabadkai ócskapiac vásárlóit (Fotók)
Szerdán feltehetően nem lesznek árusok a szabadkai ócskapiacon (Fotó: Danas)