Váratlan helyről érte bírálat a közmédiát. Bencsik Gábor több dolgot is felsorolt, ami meglátása szerint nincs rendben az állami média működésével kapcsolatban.
Egy kedd délelőtt publikált Facebook-bejegyzésében fejtette ki a közmédiával kapcsolatos gondolatait Bencsik Gábor, a Magyar Krónika korábbi főszerkesztője, aki a lapnál jelenleg főmunkatársként dolgozik – vette észre a Magyar Hang.
Bencsik úgy kezdte az írását, hogy számára is örvendetes a Fidesz-KDNP újabb (immáron negyedik) kétharmados győzelme, de vesz egy nagy levegőt, és kimondja, amit a jobboldalon mindenki is tud:
„a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”.
Bencsik kifejtette: szerinte képtelenség, hogy az ellenzéki politikusok nem tehetik be a lábukat oda, „a hírmagyarázók és kommentátorok kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg”.
Bencsik mindezt annak kapcsán mondta, hogy csütörtökön Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért listavezetője, Hódmezővásárhely polgármestere lesz az M1 és a Hirado.hu egyik közös műsorának a vendége. (Mint megírtuk, Márki-Zay a veresége után most annyi műsoridőt kap majd, amit miniszterelnök-jelöltként csak 39 év alatt kaphatott volna meg.)
Bencsik szerint ez akkor lett volna helyes, ha Márki-Zay a kampányban kap meghívást, ugyanis úgy véli, már alapvetően tét nélküli a beszélgetés, „de ez is valami”. (Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje 5 percet kapott a programja ismertetésére, míg például Orbán Viktor március 15-i beszédét 24 óra leforgása alatt kilencszer adta le az állami média.)
„A közszolgálati magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, az ő adójukból is működik, ideje elkezdenie aszerint is viselkedni” – zárta gondolatait az újságíró.