A Zágrábban egy hónappal ezelőtt lezuhant drón OFAB 100-120 típusú bombát szállított, de az nem tartalmazott katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagot – közölte szerdán az MTI beszámolója szerint a Zágráb megyei államügyészég.
Ivana Bačić, a horvát szakértői és kutatóközpont bűnügyi igazságügyi szakértője elmondta: kétségtelen, hogy a robbanást egy robbanószerkezet és egy olyan robbanóanyag okozta, amely nem tartozik a katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagok közé. „Nagy energiájú, de nem szokványos anyagot használtak, amely a robbanás során teljesen lebomlott, így nem lehet azonosítani” – hangsúlyozta.
Az eredeti bombák legfeljebb 46 kilogramm TNT-t tartalmaznak, ezek felrobbanása után feketedés jellemző. Ilyen nyomokat nem észleltek – tette hozzá.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy egy nagyon jól karbantartott drónról volt szó, amely meghibásodás miatt zuhant le. A repülőgép feketedoboza megsemmisült.
A nyomozás arra nem adott magyarázatot, milyen céllal és kik indították el a szovjet gyártmányú, Tu-141-es típusú drónt.
A pilóta nélküli repülőgép március 10-én egy kollégium közelében zuhant le, és csapódott a földbe a horvát fővárosban, a becsapódás helyén mintegy 5 méter átmérőjű kráter keletkezett. Személyi sérülés nem történt, de a környéken megsérült 96 gépkocsi, a károk összértéke 600 ezer kuna, vagyis mintegy 80 ezer euró.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO-tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében. A szövetségesek szorosan együttműködnek a vizsgálatok során – hangoztatták a horvát hatóságok.
A Zágrábban lezuhant drón (Fotó: Beta)