Manapság, főleg a miniszterelnök Tusványoson elmondott beszéde alatti incidens kapcsán, sok szó esik arról, hogy mi a megengedett és mi nem, egy rendezvényen.
A porosz birodalomban az volt a jelszó, hogy minden tilos, ami nincs megengedve. A mai liberális demokráciákban pedig inkább az, hogy mindent szabad, ami nincs megtiltva. Persze, ez is visszájára fordulhat, ha a szabadság átmegy szabadosságba.
A Tudni illik, hogy mi illik című nagysikerű tévéműsor és könyv népszerűsítette annak idején a társadalmi együttélés alapvető szabályait a polgárok számára, de annak idején még nem merült föl ez a mai probléma, hogy mégis mit szabad és mit nem egy, a tömegben létező állampolgárnak.
A vélemények megoszlanak, a gyakorlat szintúgy. Az államilag szervezett békés majálistól a szélsőséges hordák garázdálkodásáig (pl. a G20 idején Hamburgban) széles a paletta.
Habár külsőre már hasonlítottak Feleky Kamillhoz az ünnepi öltönyömben, azért mégsem pályázom az ő dicsőségére, csak megosztanám e helyütt pár gondolatom a témában a teljesség igénye nélkül.
Tapsolni, pfújolni, fütyülni, sípolni, esetleg más módon hangosan tetszést vagy nemtetszést nyilvánítani szerintem megengedett bármilyen tömegrendezvényen, ami a gyülekezési jog hatálya alá esik. Azaz demonstráció, választási és egyéb nagygyűlés, tüntetés, sztrájk, fölvonulás valami mellett vagy ellen (pl. Pride). Sőt, enyhébb formában előfordulhat a (nem)tetszés nyilvánítás olyan (zárt helyi) rendezvényeken is, mint teszem azt egy színházi előadás, horribile dictu: egy koncert. Természetesen itt csak a hangoskodás enyhébb formája megengedett: tapsolni vagy fütyülni szabad, kinek-kinek meggyőződése szerint. De ekkor is csak abban az esetben, ha az illető kifizette a belépődíjat. Ha ingyen jutott be, esetleg tiszteletjeggyel, akkor csak udvarias taps a megengedett (ha kevésbé tetszett) vagy tüntető hallgatás (ha nagyon nem tetszett). Ingyen nézőnek nincs joga pfújolni sem. Legfeljebb legközelebb nem megy el. Ahogy az óalbán közmondás tartja: „Kibicnek hallgass a neve”.
Na mármost, ha az a rendezvény történetesen egy előadás, akár ingyenes, akár egy belépődíjas rendezvénysorozat része (lásd Tusványos), akkor ott semmiféle hangoskodásnak helye nincs.
Akár politikai, tudományos, irodalmi vagy bármilyen egyéb előadásról is van szó.
Ha a közönségnek nagyon tetszik az előadó mondandója, akkor lehet udvariasan tapsolni, de csak annyi. Általában szokott lenni az ilyen előadások végén kérdezési lehetőség. Ott sem szabad ugyan véleményt nyilvánítani (habár szoktak), elvileg csak kérdezni szabad, de végül is egy jól megfogalmazott kérdéssel is kifejezhetjük kételyeinket az elhangzottakat illetően. Persze ez már bizonyos intellektuális képességeket föltételez, ami nem mindenkinek sajátja.
Semmiféle egyéb atrocitásnak nincs helye, mert nyilván azért jött ott össze az a több száz vagy akár ezer ember is, mivel kíváncsiak az illető előadó gondolataira. Aki nem kíváncsi, vagy nem is akarja érdemben meghallgatni, csak épp provokálni akar, annak ott nincs helye. Nem kötelező a részvétel.
Aki csak egyszerű, mezei állampolgárként megy oda és csöndes részvevője az eseménynek, az jogosan várja el a diszkréciót a személyét illetően. Aki viszont a közélet síkos mezejére lép, az ne csodálkozzon, ha néha hasra esik a nagy tolongásban. Kipellengérezik, kivezettetik, kiplakátolják vagy éppenséggel leköpködik.
Természetesen ez utóbbit minden normális ember elítéli, de sajnos megesik.
A szomjúhozó emberfiának rosszul esett az ecetbe mártott spongya, a szidalmazás és a köpködés, mégis azt mondta: „Bocsásd meg nekik Uram! Nem tudják, mit cselekszenek.”
