2006 óta augusztus 10-én ünneplik a Nemzetközi Biodízel Napot. Az 1800-as években még földimogyoró-olajjal demonstrálták a motor működését, ma már Európában közel 40 feldolgozó üzemben (legtöbbjük Németországban, Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Svédországban) jellemzően repceolajból, az USA-ban pedig inkább napraforgó- és szójababolajból készítik.

A mai felfogás szerinti biodízel a növényi és az állati eredetű zsiradékok átészterezésével nyert anyag, mely minden dízelüzemű motorral felszerelt jármű esetében alkalmazható. A repcéből, napraforgóból vagy más olajos növényből kinyert olaj (triglicerid) közvetlenül is felhasználható motorikus üzemanyagként, ám ez bizonyos hátrányokat jelent: a motorokat részben át kell alakítani, a dízelolajhoz képest magas az üzemanyag viszkozitása, a lobbanáspontja, megnőhet a motor fogyasztása, az oxidációs katalizátorok használata nehézségekbe ütközik, „kellemetlen” szagot bocsát ki. Ezeket a hátrányokat kisebb átalakításokkal és viszonylag egyszerű eljárásokkal ki lehet küszöbölni. A hagyományos dízelt és a biodízelt felváltva is lehet tankolni.

A legfontosabb előnye, hogy elégetésekor csak annyi szén-dioxid kerül a környezetbe, amennyit a növény, amiből előállítottuk, élete során a levegőből a szervezetébe épített. A növényi olajok, illetve a belőlük előállítható biodízel néhány hét alatt lebomlik a talajban. Megújuló energiaforrás, ezért az olajlelőhelyekkel nem rendelkező országokban stratégiai jelentősége van, másrészt az EU-kvóta szerint alternatív energiaforrás szerepét is betölti.

A bioüzemanyagok kritikusai azonban számos ellenérvet sorakoztattak föl, és azt állítják, hogy a bioüzemanyagok alkalmazása egyenesen környezetszennyező. A legtöbbet hangoztatott ellenérvek a következők:

  • A bioüzemanyagok előállítása nagy mennyiségű fosszilis energiahordozó felhasználását igényli, és ebből adódóan jelentős mennyiségű üvegházgáz kerül a légkörbe, szinte teljesen kompenzálva a bioüzemanyagok használata által „megtakarított” mennyiséget.
  • Kedvezőtlen az energiamérlege: legjobb esetben 24 MJ ráfordítás 10 MJ üzemanyagot eredményez.
  • A bioüzemanyagok előállítása sokkal drágább, mint az üvegházgáz kibocsátás csökkentésének egyéb lehetőségei.

Sajnálatos módon az álláspontok nem közeledtek. A kilencvenes évek második felétől azonban kezdett elterjedni az életciklus-elemzés (Life Cycle Assessment, LCA), amely a termék vagy szolgáltatás környezetre gyakorolt hatását egészen a „bölcsőtől a sírig” vizsgálja.
Ausztriában és Németországban végzett tanulmányok szerint a biodízel szinte minden vizsgált szempontból kedvezőbbnek mutatkozik a hagyományos dízelnél. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy ezen országok éghajlati viszonyai elsősorban a repce termesztésének kedveznek. De ezek az országok nem csak termesztenek, hanem importálnak is: Gortva Imre, a termeléssel, termelésszervezéssel és kereskedelemmel foglalkozó óbecsei Agrocentrum igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a cég kizárólag Nyugat-Európában értékesíti a hazai repcét, elsősorban Ausztriában, Németországban és Hollandiában, és az idén 2000 tonnát tudtak kiszállítani. Országos szinten 25-28 ezer hektáron átlagosan 3 tonna repce termett.

A bioüzemanyagok használatát az Európai Unió több országában szorgalmazzák, annak ellenére, hogy előállítási költsége egyelőre jóval meghaladja a kőolajszármazékokból nyert üzemanyagokét. Milan Tomić, az újvidéki Mezőgazdasági Egyetem professzora szerint Szerbiában csupán kis kapacitású mikroüzemekben termelnek biodízelt, mégpedig főleg mezőgazdasági termelők a saját szükségleteikre.

Szerbia 2007-ben elindította ugyan a biodízel termelését, de 2013-ban fel is hagyott vele, miután az állam jövedéki adóval terhelte meg a biodízel-forgalmat, amivel elvesztette a termék a versenyképességét. A professzor szerint Szerbia rendelkezik megfelelő szaktudással, tapasztalattal és nyersanyaggal is a biodízel előállításához, de állami támogatás nélkül nem tud fennmaradni ez a termelés.

A hazai repcetermés külföldön kel el