Augusztus 11–13. között Zentán, a Népkertben sokak örömére megtartották a Green Future (azaz „zöld jövő”) elnevezésű fesztivált. Ez a fesztivál az elektronikus pop- és rockzenére meg az erős technovonalra és a metálzenére szakosodott. Állítólag 15 000 látogatója volt; sokan a Népkertben kempingeztek.

Ennek a fajta „zúzós” zenének, úgy látszik, lényegi része a nagy hangerősség. Azoknak, akiknek másmilyen a zenei ízlésük, ez fülsiketítő dübörgés. A zajszint három éjszakán át, este hattól reggel hatig olyan magas volt, hogy a környező utcákban és lakónegyedekben rezegtek az ablakok, az emberek nem tudtak aludni, de akik odébb laktak, azoknak sem volt éjszakai nyugalmuk. A zene, nem túlzás, őrült hangerővel dörömbölt, az én fülemnek olyan volt, mintha sziklákat görgetnének le egy hegyoldalon estétől reggelig.

Elnézést kérek, hogy ünneprontó vagyok. Tudom, hogy egy ilyen nagy látogatottságú fesztiválnak kivételes jelentősége van egy kisváros életében. Akik a zentai Facebook-csoportokban panaszkodtak az elképesztő hangerőre, azokat a többiek le is dorongolták, mondván, hogy örüljünk, végre esemény van, végre kibulizhatják magukat a fiatalok, tessék eltűrni ezt a három hangos éjszakát. A zentai facebookozók egyértelműen megvédték a fesztivált, és elég gorombán elhallgattatták azokat, akik szót emeltek a zaklató hangerő miatt.

Én magam, aki nem is közvetlenül a Népkert mellett lakom, vettem a patikában füldugót, becsuktam ajtót, ablakot, spalettát, de még így is nehéz, ideges éjszakáim és hajnalaim voltak ez alatt a három fülledt nap alatt; nem tudtam végezni a szellemi munkámat, fájt a fejem, alig aludtam valamit. Tűrtem, mi mást tehettem volna, és elfogadtam azokat az érveket, hogy egy ilyen zenei kulturális esemény fontos a város számára, jó dolog, hogy sokan idelátogatnak, a fiatalokra pedig ráfér a szórakozás. Mégis maradtak bennem kérdőjelek.

Első kérdőjel: Vajon növeli-e bármely zene minőségét, ha rettentően fölerősítik? Jobban élvezhető-e a harsogó zene, mint a hangos zene? 

Második kérdőjel: A bulizáshoz tényleg elengedhetetlen a zajhatárértékek átlépése? Nem tartanak-e a szervezők a résztvevők és a koncertlátogatók halláskárosodásától? A zajártalom, még ha nem is tartós, pszichés és vegetatív zavarokkal járhat, növelheti a vérnyomást, álmatlanságot, fülzúgást okozhat, 120–130 decibel felett pedig egyszeri behatásra is visszafordíthatatlanul károsodhatnak a hallósejtek. Ezeket a kockázati tényezőket nem kellett volna figyelembe venni? 

Harmadik kérdőjel: Vajon arra a kisebbségre – legyenek azok öregek, betegek, csecsemők, kisgyerekek, zajérzékeny felnőttek, kisállatok –, akik nem szeretik a harsogó zenét, mert nem viseli jól az idegrendszerük, azokra, akiknek éjszaka alvásra, pihenésre van szükségük, mert dolgoznak, szellemi munkát végeznek vagy egyszerűen csak más az életritmusuk – őrájuk nem kell gondolni? A kisebbség (ha nem többség…) tűrjön?

Negyedik kérdőjel: Vajon az ifjúságra „bulizás” címén mindent rá kell hagyni? Arra neveljük a fiatalokat, hogy az öregeket és a zajérzékenyeket nyugodtan ignorálják? Az ifjúsági kultúrának nem kellene részévé tenni, hogy a kedves fiatalok legyenek szívesek tekintettel lenni a környezetükre? 

És van még néhány zavaró és bántó dolog. A fesztivál rengeteg szemetet hagyott maga után, ennek nagyját a takarítók összeszedték és elszállították, azonban a Népkertben és a környékbeli utakon cigarettacsikkek százezrei maradtak. A csikkek bomlási ideje 10–12 év. Egyéb apró szemét is szerteszét hever a parkban és az utcákon. Emlékeztetnék, hogy a nejlonzacskó bomlási ideje 200–1000 év, a sörösdobozoké 200–500 év, a műanyag poháré 50 év, a palacké 450 év. Köszönet, hogy a sok lomot föltakarították a munkások, a cigarettacsikkeket és egyéb elheverő hulladékot azonban lehetetlen összeszedni. Az a kérdésem, hogy a város miért nem gondoskodik már végre szemeteskosarakról, pláne, ha egy ilyen tömegrendezvénynek ad otthont, a fesztivál szervezői pedig miért nem hívják fel a látogatók figyelmét arra, hogy kerüljék el a szemetelést? 

Ha ezt a fesztivált Zöld Jövőnek hívják, akkor rossz kilátásaink vannak. Akkor ez a jövő nem zöld lesz, hanem undorítóan szemetes, fülsértően zajos és a természetet nem kímélő. Az amúgy is kiégett és agyonnyírt gyep helyén most por van. A Green Future fiataljai hogyhogy nem környezettudatosabbak? 

Hallgassuk meg azonban a másik oldalt is (a helyesírási hibákat javítom): „Évente párszor ki lehet bírni!” „Végre valami történik Zentán. Azoknak, akik emiatt nem tudnak aludni, ajánlom a füldugót!” „Tessék örülni, hogy Zentán is van élet!” „Mi megbeszéltük itthon, hogy nem kell lemenni, mindent hallunk. Sőt! Még a tehenek is ritmusra adják a tejet.” „A fiatal generációnak ki kell hogy szórakozza magát valahol.” „Igazán nem tudom, mit vártak. Bécsi filharmonikusokat? Mi a város túloldalán lakunk, és itt is hallani.” „Felsőhegyen is hallani. Ingyenes a részvétel, nem kellett vakaródzni, hová tegyem a gyereket.” „Ma mentem végig a városon, tele volt fiatalokkal, ilyet kb. tizenöt éve nem láttam.” „Ha nem történik semmi, az a baj, ha van valami, az a baj!”

Nem idéztem azokat a kommenteket, amelyek az idősebbeket gyalázzák. Ezt a jelenséget age-izmusnak (ejtsd: éjdzsizmus) nevezzük, ami az idősek kirekesztését, mellőzését, ignorálását vagy megvetését jelenti nemcsak a munkaerőpiacon, hanem a mindennapi életben és a médiában is. Miközben régebben az öregek tiszteletre méltónak számítottak, manapság ki vannak szorulva a közéletből. Ma a fiatalságnak és az önfiatalításnak van kultusza. Mit számít, hogy az idősebbek közül sokan nehezen viselik a zajszennyezést?

Emlékeztetni szeretném önöket Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma kezdetű versére, ezt mindenki ismeri. Arról szól, hogy a faluvégi kocsmában húzzák a nótát a muzsikusok, s „a legények kurjongatnak, / szinte reng belé az ablak”. Nagy táncos mulatozás folyik, de amikor a végén bekopogtat valaki, és elpanaszolja, hogy az édesanyja beteg és elcsöndesedére kéri a legényeket, mi következik? „Kihörpentik boraikat, / Végét vetik a zenének / S hazamennek a legények.” 1847 augusztusában írta Petőfi ezt a verset. Nálunk most épp az ellenkezője történt, lehurrogták azt, aki csak annyit kért: „Csendesebben vigadjanak”!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Érezd a szabadságot – üzeni a Green Future Fesztivál jelmondata (Fotó: Kovács Ervin/Green Future)