A csönd városa, Magyarkanizsa mindig is hírhedt és hangos volt a remek birkózó kluboktól, a csodás edzőktől és nem utolsó sorban a kiemelkedő versenyzőktől. Ezen szabályt erősítvén állt be a sorba nemrégiben a mindössze 22 éves Nagy Szebasztián is, aki a 2019-es, Újvidéken megrendezett Európa-bajnokságon, az U23-ok között ezüstérmet szerzett.

Az idáig vezető út rögös volt és kihívásokkal teli. A pályán való elindulást Nagy Zsoltnak, az édesapjának köszönheti, így azt, hogy ezt a fajta sikert egy szülő hogyan éli meg, ő maga osztotta meg velünk.

Tudomásom szerint ön ismertette meg a fiával a birkózást. Hogyan és mikor került minderre sor?

Így van, Szebasztián nekem köszönheti, hogy megismerkedett a birkózással ugyanis én magam is egykoron ezen sportot űztem. Emellett természetesen fiúgyermek révén nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb ő is sportolni kezdjen, hiszen köztudott és nem csupán tény, hanem valóság, hogy a sport kitartásra és egy fajta rendszerre neveli az embert. Amellett pedig, hogy egészségügyileg is rendkívül jó hatást gyakorol a gyermekre, nyújt egy fajta sikerélményt, amitől minden bizonnyal a későbbiekben az adott fiatal egy teljesebb önképpel rendelkezhet. Így aztán ezek tudatában már öt éves korában elvittem egy birkózó edzésre, amit Újhelyi László tartott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már az első alkalommal elvarázsolta az egész, mert nem így történt, sőt. Ezt követően nagyjából két héten át kellett győzködni afelől, hogy ne csak végignézze az adott edzést, hanem próbálja is ki a látottakat. Ehhez persze kiváló motivációs tényező volt az az édességmennyiség, amit ezért kapott.

Milyen módon sikerült elérni azt, hogy megszeresse mindezt és ne csupán egy rekreáció váljon a számára belőle?

Rengeteget beszélgettem idehaza vele arról, hogy mekkora lehetőségei vannak mindebben, ugyanis én már viszonylag ideje korán láttam azt, hogy igen is van hozzá tehetsége. Persze nagyon sokat számította a közeg, amibe került. A csodás edző, a jó társaság, a mozogni és versenyezni egyaránt vágyó fiatal fiúk, mind-mind motivációs tényezőként hatottak rá. És az sem titok, hogy igyekeztem elmagyarázni neki azt, hogy Magyarkanizsán ez az egyetlen olyan, számunkra anyagilag is könnyen elérhető sportág, amiben ellehet érni azt a szintet, ami már nem csupán rekreációként hat majd rá. Sokáig tartott míg ezt megértette. Nagy örömömre viszont ezt követően aztán a versenyekre való felkészülés és az azokon való részvétel oly annyira természetessé és egyértelművé vált a számára, hogy néhány éven belül már nem volt kérdés, hogy a birkózás egy óriási szerelemmé nőtte ki benne magát.

Az egymást követő sikeres és kiváló eredmények után, hogyan érintette, hogy a fia inkább az élsportot, mint sem az oktatást választotta?

Az ilyen esetekben a szülők mindig tartanak attól, hogy a gyermekük inkább a sportban való hivatásnak él, mint sem a tanulásnak. Ez ugyanis egy csomó veszélyt hordozott és hordoz mind a mai napig magában, hiszen az a bizonyos szakma nélküli érvényesülés a mai világban lehetetlen. Éppen ebből kifolyólag aztán igen sokat vitatkoztunk ezen. Megesett, hogy napokig nem beszéltünk, ugyanis nem egy véleményen voltunk. Idővel viszont el kellett fogadnom, hogy ő a birkózásnak kíván élni. És el kellett ismernem azt is, hogy a szőnyegen és az egyetemen lehetetlen egyszerre, egy időben ugyanolyan jól teljesíteni. Viszont az eredmények és az a siker, amit ő megélt arra késztetett, hogy megbarátkozzam a gondolattal, miszerint ő mindezt tényleg egy életre választotta. És tagadhatatlan tény az is, hogy nyolcévesen, amikor először lépett versenyzés gyanánt a szőnyegre nem hittem, hogy a sport iránt kialakult szerelem tovább tart majd néhány évnél, és, hogy ennek köszönhetően egészen a 2019-es Európa-bajnokságig araszolunk majd.

Voltak elvárásai Szebasztiánnal szemben?

Igen sok versenyét néztem végig kisebb korában, amelyeken sok esetben kísérőként, illetve fuvaros apukaként voltam jelen és persze láttam azt, hogy van hozzá tehetsége és ennek okáért megvolt bennem a birkózói elvárás, ami a legtöbb esetben az aranyérem elhozását jelentette. De szülőként sokkal inkább azt szerettem volna elérni, ha ő meg is szereti mindezt. El akartam érni, hogy ráérezzen arra, hogy mekkora hatással lehet a sport az életére. És merem azt remélem, hogy sikerrel jártam. Az érmek száma és színe legalábbis azt mutatja, hogy igen.

Anyagilag mennyire volt támogatni őt a birkózásban?

Sem anyagilag, sem pedig lelkileg nem volt egyszerű őt támogatni. Biztatni és erősíteni kellett abban, hogy képes mindig, minden körülmények között a legjobbat kihozni magából. Mivel ő is, pont ugyanúgy, mint én magam is tisztában vagyok azzal, hogy egy rossz pillanat, egy nem várt sérülés és a karrier véget érhet. Szóval ez, minden szempontból kockázattal jár. Ami pedig az anyagiakat illeti, bizony nagy áldozatokat követelt míg oda, ahol most tart el nem jutottunk. A legtöbb pénzt az évi nyolc-kilenc hónapnyi edzőtáborban való lét emésztette fel, de határozottan állítom, hogy megérte és hogy egy pillanatig sem bánom, hogy támogattuk őt ebben.

Milyen érzéssel tölti el a szülőt a gyermeke megszerzett sikere?

Az érzés, amit én egy-egy versenyen elért siker után szülőként éreztem, óriási volt és szinte leírhatatlan. Végtelen büszkeséget és örömet éltem meg minden alkalommal. Mindezek közül persze a legkiemelkedőbb a nemrégiben megszerzett Eb-ezüstérem hazahozatala volt, amit az U23-as korosztályban sikerült neki elérni. A versenyt Újvidéken rendezték meg és bátran állíthatom, hogy nem csak én, mint az édesapja, hanem az egész ország egyaránt büszke rá azóta is emiatt. Nem felejtendő ugyanis, hogy ő az egyetlen olyan szerbiai birkózó, aki ebben a korosztályban két eb éremmel rendelkezik. Ettől nagyobb elégedettség és boldogság pedig nincs.