Željka Čoraknak
Ahogy az idő múlik nincs már egy szilárd érvem sem
amivel megfelelően igazolhatnám magam
sem előttük sem előtted
Igen csapdákat állítottam nekik hálóba fogtam őket
vagy puszta kézzel
meg ezernyi más módon is
és minden tarkaságukkal a szemes szárnyaikkal együtt élve
raktam őket a gipsszel és ciánkáli-kristályokkal telt üvegcsékbe
A lepkészet tudományának minden
szabályát betartva jártam el
ha ez egyáltalán enyhítő körülménynek tekinthető
Igen tűkkel szurkáltam fel őket valami a parafaszerű anyagra
miközben mindenem lüktetett
Szétfeszítettem a szárnyukat amennyire csak bírtam
hogy még holtukban is megőrizzék szépségüket
Nincs mentség az örömömre
Minden éjjel róluk álmodtam
s a ritkák és nehezen befoghatók
mindig egyre tarkábbak lettek
Álmomból porral teli szájjal ébredtem
a varázsuktól képtelen voltam kivárni a reggelt hogy újra lássam őket
nyugodtam immár az örökkévalóságra felkészítve
Tudom hogy a mennyben vagy a pokolban egyre megy
rajokban várnak majd rám az ifjú lepkelelkek
No most mondd meg kérlek
te aki egyedüliként érted az összes apró halandó teremtés nyelvét
a világmindenség hány esztendejével
büntetik
egy lepke miatt
odafenn
a természettudós buzgalmát
Ezt pedig majd felszorzom
én magamnak
a vitrinekben kiállított
példányok számával
Zágráb, 2002. III. 7.
Szabó Palócz Attila fordítása
