Viszonylag ritkán foglalkozik a sajtó egyház és politika egymás közti viszonyával. Érzékeny téma, sokrétű, bonyolult, ráadásul veszélyes is: könnyen vékony jégre tévedhet az ember, és akaratán kívül is megsérthet egy vallási, vagy épp egy politikai közösséget. Ugyanakkor – és épp ezért – érdekes téma is.

Német Lászlót jól ismerheti a vajdasági magyar katolikus közösség, hisz sok éven át volt a bánáti (hivatalosan: Nagybecskereki) egyházmegye püspöke. Nemrég nevezték ki a Belgrádi Főegyházmegye érsekévé, azaz előre lépett a papi hivatali ranglétrán, és ő lett az első számú katolikus vezető egész Szerbiában. Ebben a minőségében intézett karácsonyi üzenetet a hívőkhöz, ami a hagyomány része. Az érsek, viszonylag hosszú, ugyanakkor erőteljes üzenetében, az ünnephez méltóan a hazugság és a csalás ellen emeli fel a szavát, amelyeket azok terjesztenek, akik „bármi áron tönkre akarják tenni személyes kapcsolatainkat, bármi áron meg akarnak osztani jószándékú embereket, zavarni akarják életünket, veszekedést akarnak gerjeszteni és gyűlöletet akarnak kelteni.” Ugyanakkor hangsúlyozza az „egyszerű, tiszta, érdek nélküli szeretet” fontosságát, azt kívánja, hogy a „Jézusban közénk jött isteni szeretet erősítsen meg bennünket”; levelének egyik legerőteljesebb részében pedig arra szólít fel, hogy „mondjunk NEM-et a hazugságra (…), a szíveket mérgező megosztásokra, mindenféle gyűlöletkeltésre (…), arra a hazugságra, mely rólunk szól, mely fáj nekünk és mérgezi a mi életünket is itt, Szerbiában vagy a környező országokban!”Mindeközben az érsek felteszi a következő kérdést is:

„Mit jelent számunkra az, hogy Jézus jászola mellett egyetlen fehér, keresztény, európai polgári személyt sem látni?”

És itt álljunk meg!

Németh Szilárd magyarországi politikus, a Fidesz egyik alelnöke nem kis vihart kavart és visszhangot keltő Facebook-bejegyzésében december 18-án a következő szavakkal üdvözölte Argentína aranyérmét a labdarúgó-vb-n: „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok.”

https://www.facebook.com/nemeth.szilard.fidesz/posts/pfbid0Ym1Z2tqWwJcvQ95djrS6shHLN6XVJDBTqqeUxYnCXKUNSErXcQGzsNK8KfjoB6Gpl

„Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország”, fogalmaz tehát Németh, a politikus. „Fehér, keresztény, európai polgári személy”, fogalmaz Német, az érsek. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a két megfogalmazás között. Nem lehet nem észrevenni az egyenesági kapcsolatot a december 18-i bejegyzés, és az egy héttel később született érseki kinyilatkoztatás között. Nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi reflexió az előbbire. Üzenet. Az egyház (illetve annak egyik vezetője) üzent a politikának (illetve annak egyik vezetőjének), méghozzá az üzenet lényegét sem túl nehéz megfejteni, ha figyelembe vesszük az érseki levél többi részét, amely arra szólít fel, hogy mondjunk NEM-et a szíveket megosztó megosztásokra és mindenféle gyűlöletkeltésre, amely mérgezi az életünket Szerbiában, vagy a környező országokban. A vallás nyelvén megfogalmazott, mégis egyértelmű és határozott üzenet ez, amely ráadásul – talán váratlanul, talán nem – a határon túlról érkezett a magyar politikai elit részére.

Érdekes.

A történet itt akár véget is érhetne, viszont van benne még egy érdekes fordulat. Az érsek karácsonyi levelét (nyilvánvalóan) elküldte a teljes magyar sajtónak, ami ismét csak érthető, hisz nyilván az a célja egy ilyen üzenetnek, hogy minél több hívőhöz eljusson. Némi kutakodással viszont kideríthető, hogy a vajdasági magyar sajtó egy olyan levelet kapott, amelyben az idézett, kiemelt kérdés NEM szerepel, hisz Vajdaságban kivétel nélkül mindegyik médium enélkül a kérdés nélkül közölte le az érseki levelet. A magyarországi sajtó viszonylag visszafogottan foglalkozott a Belgrádból érkező karácsonyi üzenettel, de lehozta azt teljes egészében a Telex, és részeket vett át belőle a Mandiner és a Szemlélek. Ezekben az anyagokban viszont benne a(z érseki) kérdés, sőt, ez az egyetlen különbség a levél két változata között.

Összegezve: a Belgrádi Főegyházmegye érseke valami miatt úgy látta jónak és indokoltnak, hogy a magyarországi nyilvánossághoz és hívekhez eljusson a „fehér, keresztény, európai polgári személyre” vonatkozó kérdés, a vajdasági magyar közösséghez és hívekhez viszont ne.

Ez viszont elgondolkodtató.

Német László, a Belgrádi Főegyházmegye érseke (balról) és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke