Doktor Vladan Čokić egyetemi tanár, az akadémiai szolidáris háló (MASA) tagja szerint öt hónap után kijelenthetjük, hogy a hatalom nem fogja teljesíteni az egyetemisták követeléseit.

A Belgrádi Egyetem rektorának pénteki rendőrségi kihallgatását kommentálva azt mondta, ez is csak a megfélemlítés, és a hatalom által vezényelt bulvártájékoztatás egyik példája.

„Nem professzionális hozzáállást látunk a szerbiai egyetemek és azok képviselői irányába” – mutatott rá.

„Öt hónap után már kijelenthetjük, hogy az egyetemisták követeléseit nem fogják teljesíteni” – emelte ki a professzor.

Čokić véleménye szerint az egyetemistatüntetések következő szakaszában a rendszerváltás irányába kell fordulni, mivel, mint mondja ez a rezsim nem fogja teljesíteni a hallgatók követeléseit.

A professzor a hatalom lépéseit elkeseredett küzdelemnek nevezte.

Egyetemista tiltakozás Belgrádban, 2025. március 15-én (Fotó: Mina Delić/SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!