Továbbra sem hagynak nyugton a népszámlálási adatok. Döbbenetes az utána következő vajdasági magyar csend. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy a legtöbb ember számított rá. Azon pedig senki sem ütközik meg, hogy Szabadkán végérvényesen megszűnt a relatív magyar többség. Várható volt…
Igaz, ezt már vagy két évtizeddel ezelőtt jeleztem, hogy akik leírják Újvidéket, azok Szabadka vesztét okozzák, nyilatkoztam 2004 februárjában a Magyar Szónak. „Saját vesztébe rohan a központot feladó kisebbség”, nyilatkoztam és feljegyeztem a naplójegyzeteimben, hogy „A kisstílű érdekharc elfedte a tényt, nevezetesen azt, hogy Szabadkát Újvidéken védik”. Szabadkának többé statisztikailag sincs viszonylagos magyar többsége. A valós helyzet rosszabb a statisztikai kimutatásoknál. A Bástyát túl sokan hagyták el.
A gondok súlyosak, valamit változtatni kellene, de kérdés, hogy van-e rá erőnk s akaratunk, a sok apró vádaskodás közepette. Senki sem felelős, s az sem tudható, hogy kikre hárul a legnagyobb felelősség. A vezetők bűnbakokat keresnek, miközben fergeteges néptánc és népdalfesztiválokat rendeznek.
Magris leírása jut eszembe a bécsi hangulatról 1914-ben. Soha nem játszottak annyi operettet és nem ittak annyi pezsgőt. Vendégségbe érkeznek a nosztalgiázió vajdaságiak, persze az új hazában jobb az élet, de fontos, hogy a maradók, hűségesen ápolják a gyökereinket, táncoljanak, és ne gyászoljanak, a legjobb tudomást sem venni arról, hogy mit gyászolnak. Mindeközben a Bástyának nevezett város történetének egy korszaka lezárult.
Előtérben: Kovács Elvira és Pásztor Bálint a Vajdasági Vágta főzőversenyén (Fotó: Facebook)
