A minapi NATO-csúcstalálkozó a nyugati szövetségesek egységének minden korábbinál jelentősebb megerősítését hozta. Joe Biden amerikai elnök –a magyar kormánysajtó mocskolódásaival szemben – bizonyítottan képes a szabad világ hatékony összefogására. A rendkívüli esemény kapcsán hét közben is átlapoztuk a világsajtót Vilniustól Zürichig és Washingtontól Pekingig.
Hírek a csúcstalálkozó előtt…
A vilniusi Verslo Žinios című gazdasági napilap arra számított, hogy a találkozón történelmet írnak:
„40 ország képviselői érkeztek delegációikkal a litván fővárosba. De nemcsak a résztvevők száma történelmi, hanem a csúcstalálkozó napirendje is. Vilniusban megvitatják azokat a kérdéseket, amelyektől a következő évtizedek világrendje függ majd. Litvánia számára különösen fontos téma a NATO keleti szárnyának megerősítése, de valószínűleg szó lesz majd a védelmi kiadásokról is. Ha pedig Erdoğan török elnök valóban gyorsan ratifikálja Svédország felvételét a katonai szövetségbe, akkor a csúcs tágabb értelemben is történelmi jelentőségű lesz, mert a Balti-tenger a NATO beltengerévé válik.”
Nem sokkal a találkozó előtt Törökország jelezte, hogy véget vet a Svédország NATO-csatlakozását blokkoló álláspontjának. „Végre!” írja örömében a stockholmi Expressen című liberális napilap, de egyben panaszkodik is:
„Tulajdonképpen simábban kellett volna menniük a dolgoknak, hiszen Svédország a nyugati értékközösséghez tartozik. Az 1990-es évek óta dolgozunk együtt a NATO-val, Svédország katonai képességekkel és stratégiailag fontos fekvéssel rendelkezik a Balti-tengeren. Ám a gyorsvonat hirtelen hullámvasúttá változott, amikor a török elnök blokkolta Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Erdoğan megmutatta, hogy a NATO-ban saját érdekeit helyezi a közös biztonság elé. De ha most állja a szavát – ahogy korábban ígérte –, hamarosan teljes jogú tagok leszünk. Ez egy fantasztikus győzelem Svédország biztonsága szempontjából. Egyedül nem vagy elég erős, különösen nem kis európai országként egy agresszív Oroszországgal szemben.”
Az isztambuli Sabah című konzervatív, kormánypárti, eurószkeptikus napilap a következő magyarázatot adja Erdoğan diplomáciai lépéseiről:
„A csúcstalálkozó előtt a török elnök jelezte, hogy át akarja szervezni a Nyugattal való kapcsolatokat. Ez azt jelenti, hogy Törökországnak még közelebb kell kerülnie a Nyugathoz, a NATO-hoz, az USA-hoz és az EU-hoz. A Svédország NATO-csatlakozásáról szóló tárgyalásokon Erdoğan egyszerűen csak emlékeztetni akarja szövetségeseit országa biztonsági aggályaira és védelmi szükségleteire. A török elnök nem akar semmit megtorpedózni és biztosan nem akarja megakadályozni a NATO bővítését. Törökország 71 éve hűséges tagja az Észak-atlanti Szövetségnek. Ugyanakkor az ország évek óta igyekszik bekerülni az EU-ba. Törökország szövetségesi szerepének újraértékelése hasznos lehet mind a NATO, mind az EU számára.”
A Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap így fogalmazott erről a témáról:
„Erdoğan tudja, hogy végtelen geopolitikai mérlegelései elidegenítették Európától, Törökország legnagyobb exportpiacától. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való meghitt kapcsolatai közepette nem értette meg, hogy a NATO-országok mennyire egységesek Ukrajna támogatásában – és mennyire fenyegeti Európát az orosz agresszió. Végső soron Erdoğan egy pragmatikus politikus. Tudja, hogy Törökországnak jobb kapcsolatokra van szüksége a Nyugattal, mivel egy instabil Oroszország küszöbén fekszik és belföldi gazdasági nehézségekkel küszködik. A vilniusi csúcson Erdoğant államférfiként fogják értékelni. Ahhoz azonban, hogy ez a folyamat folytatódjon, Törökországnak hajlandónak kell lennie arra, hogy belpolitikai ügyeken is dolgozzon.”
A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap Ukrajna csatlakozási kilátásait tárgyalja:
„A szövetség kulcsszereplőitől az üzenet a következő: az Ukrajnának nyújtott jelenlegi segítségre koncentrálunk, és a NATO-tagság kérdésével csak a harcok befejezése után foglalkozunk. Ez észszerűnek hangzik. Kijev NATO-meghívása a háború vége előtt közelebb vinne bennünket a Moszkvával való közvetlen konfliktus rémálmához. De hogyan kellene az ukránoknak visszafoglalniuk Mariupolt, nem is beszélve a Krím-félszigetről, tekintettel a csekély nyugati fegyverkészletükre? Nem a következő üzenet rejtőzik e kijelentés mögött: Ukrajnának egy napon el kell fogadnia területei egy részének elvesztését. De akár egyetlen ukrán város végleges elvesztése is diadal lenne a határok megváltoztatásáról álmodozó orosz imperialisták számára.”
A pekingi Xinjinbao című állami napilap a NATO-csúcstalálkozó újabb napirendi pontjával foglalkozik:
„Az a tény, hogy a NATO-országok és Ukrajna mellett Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland is meghívást kapott Vilniusba, egyértelmű jele annak, hogy az ukrajnai konfliktus mellett az indiai-csendes-óceáni térség is szóba kerül. Az egyszólamúság homlokzata mögött azonban nehéz elrejteni a NATO befolyási övezetének kiterjesztésében mutatkozó különbségeket. Most már több mint kérdéses, hogy a szövetség a tervek szerint valóban létrehoz-e egy összekötő irodát Tokióban. Azonban nemcsak Kínának, hanem az ázsiai-csendes-óceáni térség többi országának is gyanakodva kell figyelnie, ha a NATO tovább terjeszti csápjait ebben a térségben.”
A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta című ellenzéki napilap is hasonló eredményre számít:
„Németország is szorgalmazza Ukrajna NATO-csatlakozásának elhalasztását, mivel félő, hogy ez a lépés közvetlen konfrontációba sodorhatja a szövetséget Oroszországgal. Úgy tűnik, Németország, Franciaország és az USA kétoldalú javaslatokon dolgozik, amelyek jogilag kötelező megállapodásokban igazolják Kijev támogatását. Ez megszilárdítaná Ukrajna katonai támogatását a NATO-országok részéről. Maga a szövetség természetesen nem akar harcolni Oroszországgal, de megnyugtatja Kijevet arról, hogy kész a NATO-tagság kérdésének megoldásán dolgozni.”
… a csúcstalálkozó első napjának témái
„Joe Biden kezet fogott Orbán Viktorral, amire az utóbbi stábja azonnal úgy tett, mintha Orbán ettől hatalmas emberré vált volna. Korábban a Volodimir Zelenszkijjel való találkozást örökítették meg hasonlóan manipulatív módon”, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap, majd így folytatja:
„Megkezdődött a vilniusi NATO-csúcs, ennek alkalmából pedig a tagállamok vezetői összeálltak egy csoportképre. Az utolsóként érkező Joe Biden amerikai elnök kezet nyújtott Orbán Viktornak, és bár akkor már szinte mindenki a helyszínen volt, a jelenetről tanúskodó videófelvétel szerint – szúrta ki a hvg.hu – ebben az adott pillanatban csak vele fogott kezet.
Orbán Viktor – vagy a stábja – rögvest meg is találta ebben a kínálkozó propagandalehetőséget: a miniszterelnök Facebook-oldalán egy olyan fotó jelent meg, ahol az amerikai elnök éppen kezet nyújt neki, a miniszterelnök pedig büszke tekintettel fölé tornyosul – bölcsen nem mutatva a lépcsőt, amin áll.
Nem ez az első hasonló húzása a miniszterelnöknek. Amikor idén februárban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vett az Európai Tanács ülésén, a kézfogásukról ugyancsak sikerült azt a képet kiválasztani, amin úgy tűnik, mintha Zelenszkij látványosan megalázkodna előtte, Orbán pedig szánakozva letekint rá. A kísérőszöveg is mindkét esetben szóról szóra azonos volt: »Magyarország a béke pártján áll«.”
Vagyis Orbán ezúttal is dacolni próbált Magyarország mindkét szövetségi rendszerének egybehangzó álláspontjával – noha minden korábbinál kisebbre sikeredett a formátuma, mivel markánsan megmutatkozott, hogy a svéd csatlakozás magyar becikkelyezéséről szóló döntése Erdoğan török elnöktől függ. Ennyit érne Orbán híres-hírhedt szuverenitás-hivalkodása?! (A szerk. megj.)
A stockholmi Svenska Dagbladet című független liberális-konzervatív napilap fő témája Svédország tervezett -csatlakozása. A lap legnagyobb örömére Törökország nem sokkal a találkozó előtt feladta ellenkezését:
„Sokáig vártunk erre a döntésre: Svédország csatlakozása nem egy nappal túl korán, hanem inkább 20 évvel túl későn jöhet létre. Ennek már 2004-ben meg kellett volna történnie a NATO keleti bővítésének részeként, amikor a balti államok is NATO-tagok lettek. Most lehetőségünk van végre vállalni azt a felelősséget, amelyet már korábban el kellett volna fogadnunk.”
Az isztambuli BirGün című baloldali napilap arról ír, hogy a török kormány feladta a blokádot Svédország NATO-felvétele ellen:
„Az ankarai rezsimnek a kezdetektől fogva nem volt hatalma megakadályozni Svédország tagságát. Ez is a török külpolitika változásának jele lehet? Ankara nyilvánvalóan megpróbálja átszervezni kapcsolatait az Egyesült Államokkal és az EU-val. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszakadnak a kapcsolatok Oroszországgal – annak ellenére, hogy Zelenszkij Törökországba látogatott, további védelmi megállapodásokat írtak alá Ukrajnával, Ankara pedig zöld utat adott Svédország NATO-tagságának. Oroszország mindezt tudomásul vette, de ezt el is kell fogadnia. Törökország pedig nem engedheti meg magának, hogy teljesen nélkülözze Moszkvát.”
… minden jó, ha a vége jó!
A G7-es országok [Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság és Egyesült Államok] „konkrét, kétoldalú, hosszú távú biztonsági kötelezettségeket vállalt és erről megállapodás született” Ukrajnával, amit Volodimir Zelenszkij „fontos jelzésnek tart a NATO felé vezető úton”, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A hét vezető ipari ország »konkrét, kétoldalú, hosszú távú biztonsági kötelezettségeket kíván vállalni Ukrajnával szemben és megállapodásokat kötni ezzel az országgal«. A G7-ek ezt az ország támogatásáról szóló nyilatkozatban vállalták, amelyet vezetőik a vilniusi NATO-csúcstalálkozó után írtak alá. További pénzügyi segítséget kívánnak nyújtani az országnak, modern fegyvereket akarnak szállítani neki, katonáikat fogják kiképezni, hírszerzési információkat cserélnek vele, bővítik Ukrajna védelmi iparát és erősítik a kibervédelmet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök »fontos jelzésről« beszélt a »NATO felé vezető úton«. Ez »az első jogilag kötelező érvényű záloga a biztonsági esernyőnek« Ukrajna számára, mondta. Ennek eredményeként országa biztonsága már nem az állam- és kormányfőkkel fenntartott személyes kapcsolatokon múlik. Összességében a NATO-csúcs eredményei »jók, de ha meghívást kaptunk volna a NATO-hoz való csatlakozásra, akkor az eredmény optimális lenne« – mondta, miután előző nap erőteljesen bírálta a szövetséget. Ukrajna akkor csatlakozhat a NATO-hoz, »ha biztonságban van a területén«. Megértésről tett tanúbizonyságot az Egyesült Államok és Németország hozzáállása iránt, akik nem akartak egyértelmű elkötelezettséget vállalni Ukrajna csatlakozására: »Senki sem akar világháborút.«
A G7-ek nyilatkozata konzultációs mechanizmust ír elő arra az esetre, ha Oroszország a jövőben ismét megtámadja Ukrajnát: »Oroszország jövőbeni fegyveres támadása esetén azonnal konzultálunk Ukrajnával és döntünk a megfelelő további lépésekről.« Joe Biden amerikai elnök »Ukrajnához fűződő kapcsolataink intenzív erősítéséről« beszélt. Segíteni fogja ezt az országot, hogy »erős és hatékony védelmet építsen ki a szárazföldön, a tengeren és a levegőben«. Olaf Scholz kancellár úgy látja, hogy hosszú távon megerősödik az Ukrajnának nyújtott katonai segítség. Egy hosszabb távú stratégiába ágyazott »biztonsági partnerségről« van szó, »amelyre Ukrajna is támaszkodhat«. A NATO készen áll és képes szembeszállni minden katonai fenyegetéssel.”
A New York Times című, 1851-ben alapított, 132 Pulitzer díjas konzervatív napilap szerint a csúcstalálkozó egyetlen vesztese Oroszország:
„Az egység igazi próbája azonban nem a kamerák előtt kimondott szép szavakban rejlik. Ez attól függ, hogy a nyugati államok valóban felpörgetik-e fegyvereladásaikat Ukrajnának ahhoz, hogy véget vessenek a háborúnak. Kallas észt miniszterelnök úgy véli, mindenkinek többet kell tennie. Igaza van – de nem világos, hogy Nyugaton ezt mindenki megértette-e. Biden amerikai elnök például nagyszerű munkát végzett, és az összes NATO-országot összetartotta a szövetség ülésén. De lehet, hogy túl óvatos volt, amikor nagy hatótávolságú precíziós rakétákról vagy vadászrepülőgépekről volt szó.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
