Nagyjából huszonegy percnyi anyaggal jelentkezett demóján a budapesti Citizen Naïv formáció SQX címmel. A cédé anyaga azonban csak látszólag áll négy számból, hiszen az utolsó, a Szerelemfüggő című dal tulajdonképpen két változatban hallható a felvételen, két verzióban rögzítették. A második tételben Szerelemfüggő csoport címváltozatban. Láthattunk már ilyesmit különféle, elsősorban az underground szférába sorolt zenekaroktól (lásd még: Kampec Dolores), amikor az egyébként profi módon megcsinált dalaikon finomítottak némelyest, hogy rádióbarátabbá tegyék azokat. Így reméltek ugyanis bebocsáttatást a tömegtájékoztatás és a tömegízlésformálás parnasszusára. A nagyhatalmú sündisznócska várába: a rádióba… Tegyük hozzá gyorsan: többnyire iszonyatosan/iszonytatóan kevés sikerrel/eredménnyel.


Ahhoz, hogy teljes értékén megítéljük a zenekart, vagy, hogy javasasszonyként lehetséges pályaíveket rajzoljunk fel egy új, még csak most feltűnt formációnak, ez az anyag tehát akár kevésnek is mondható, hiszen három dal jobbára csak ízelítőnek tekinthető. Annak viszont éppen elégséges. A demo lényege egyébként is az, hogy hozzásegítsen bennünket az első benyomásokhoz – amelyek aztán vagy felkeltik az érdeklődésünket a formáció munkája iránt, vagy nem –, azokat pedig szinte pillanatok alatt begyűjthetjük; olykor megalapozottan, figyelmes zenehallgatás és a megfelelő, vagyis huszonegy percnél jelentősen több idő ráfordítása révén, máskor meg sokkal egyszerűebben – mert sok esetben az is elég lehet – az előítéleteinkre alapozva. Long live összeesküvés-elméletek!

Ugorjunk is rögtön az elején, mintha régi vinyl hanglemez pörögne előttünk… A demo második dala a Kémnőcske című szerzemény. Hát igen, a kémnő és a kéjnő között tulajdonképpen csak egy betűnyi a különbség, tehát szinte elenyésző, és akkor a kémcsőről még nem is beszéltünk… a kémcsőig még el sem jutottunk; magyarán epruvetta… Pedig talán épp ez a legsikerültebb dal a négy verzió közül. Köszönhető ez részben az énekstílusnak is, illetve annak a felfogásnak, amelyben Fábián Franciska ebben a számban elővezeti mondandóját. Hiszen róla tudjuk, hogy tud énekelni (ezt nem kell bizonyítani, megmutatta már az egyébként teljesen tárgytalan és végtelenül mellékes X-Faktorban is… tényleg nem akadt senki a környezetében, aki lebeszélhette volna erről?!…), nincs kappanhangja, nem botfülű s miegyebek. S ebben a dalban ezt meg is mutatja, a többiben kevésbé… Érdekes módon azonban a zenei háttér itt sem erősít rá a hangjára, a hangulatokra, beéri egyfajta visszafogott, laza, szerény (szégenylős?) kísérettel. Könnyen lehet, elkelt volna ide még némi fantázia, kreativitás…

…és igen, a dal végén az instrumentális rész alatt hallható nyögéshangok egyértelműen arra utalnak, hogy a zenekar tagjai sem döntötték még el igazán és teljes meggyőződéssel, hogy milyen címet akarnak adni daluknak. Hiszen az ide időzített nyögdécselés egyértelműen azt jelzi – szépen (meg)vezetve képzeletünket, kacérkodva a pajzán fantáziánkkal –, hogy itt sokkal inkább egy kéjnőről van szó, aki ugyan soha a büdös életben nem kémkedett volna senki után sem, akárki kérjen is tőle ilyesmit – mit neki Mata Hari!?, ugyan már… –, inkább csak beérte a más jellegű, s valljuk be, jóval egyszerűbb, igencsak változatos, elsősorban a libidóra visszavezethető szolgáltatásokkal, amelyeket vélhetően a tökélyre is fejlesztett. Vagy nem… De akárhogy is legyen, a kémcsőig még akkor sem jutottunk el…

A borító szerint klarinéton, kavalon, furulyán játszik a Citizen Naïvban az egyébként költőnőként is egyre ismertebb Gulisio Tímea. Ebben az instrumentális részben például kiemelkedik a játéka, amely talán a hozzábiggyesztett nyögdécselés nélkül is teljes értékű lehetne. Vagy talán mégteljesebb mégértékűbb, mint a jelen változatban…
A demo teljes anyagára, vagyis a Citizen Naïv zenekar bemutatkozására érvényes, hogy szemléletesen jellemzi egyfajta minimalizmus. Ahogy mondani szokták: a kevesebb több lett volna (például Fábián Franciska nyögdécseléséből). Nomármost, ez a formáció ezt a kevesebbet vette célba a kiszemelt érkezési desztinációjaként. Azt, hogy ez mennyire vagy mennyivel lesz több a megszokottnál, ez a négy variáció, három zeneszám alapján merészség volna megítélni vagy megjövendölni. Összességében azonban az anyag előre mutató, én őszintén szurkolok a zenekarnak!

Összegezve tehát az első benyomásokat, elmondhatjuk, hogy a Citizen Naïv bemutatkozó demója nem rádióbarát zene, nem az a műfaj, amit egy zenei szerkesztő kapásból feltenne a délutáni zenei műsorban, vagy épp a vasárnapi Muzsikaszó jókívánság!-ban (ami persze nem is baj…), s nem is fogjuk ráérő, üres óráinkban dúdolgatni a dalszövegeket, sem kocogás közben vagy a villamoson zötykölődve. Dübörgő vikingmetál-koncerten meg még kevésbé…
A zenekar inkább egy olyan alternatív, underground szcénát célzott meg, ahol sokkal nehezebb érvényesülni (tehát sokkal könnyebb elbukni is…), de ha egyszer mégis bejön, akkor hosszú távon elismertséget jelenthet. Láttunk már olyanokat is, akiknek ez tartósan bejött, s voltak, akiknek csak ideig-óráig sikerült ebben a szcénában megkapaszkodniuk… Még ez utóbbiak is az ügyesebbek közé tartoztak, hiszen a többségnek ennyi sem jött össze. Jómagam is bízom tehát a Citizen Naïv ügyességében. Sajnos azonban a különféle „elvont” megnevezései ellenére ezen a szcénán is viszonylag nagy a tolongás, mintha „menő” lenne nem menőnek lenni; mintha a perifériának is meglennének a maga centrifugális körei, centrifugális hullámverései, amelyek aztán kiszámíthatatlan irányba sodorják el a zenészeket…
Szóval az alternatív, underground sodrásban is érdemes óvatosnak lenni…