Épphogy letettem az ír származású Colum McCann Apeirogon című kötetét, amikor kitört a háború a Közel-Keleten a kibékíthetetlennek tűnő izraeli–palesztin ellentét miatt.
Az Apeirogon lerombolt minden előítéletet, amit addig e köré a konfliktus köré építettem, hiszen az „arab” és a „zsidó” szavak együtt nemigen hangoznak el a „konfliktus” nélkül, de az író egy elképzelhetetlen tartományba kalauzolja az olvasót. Az Izraelben, illetve a falakkal körülvett Ciszjordániában, palesztin területen játszódó igaz történetnek két hőse van: egyikük zsidó, a másikuk palesztin. Rámi hetedik generációs jeruzsálemi, Basszám gyerekként egy barlangban élt, és kamaszkorában évekre börtönbe került, mert kövekkel dobált meg izraeli katonákat.
Rámi 14 éves lánya egy öngyilkos merénylők által végrehajtott robbantásban halt meg 1997-ben, Basszám 9 éves lányát az iskolája előtt találta el egy izraeli katona acélbetétes gumilövedéke 2007-ben.
A két édesapa egy olyan közösségben találkozott, ahol palesztinok és zsidók együtt gyászolták meggyilkolt szeretteiket. Fájdalmuk lett a béke fegyvere: megpróbálták megérteni a másik helyzetét, hogy véget vessenek az újabb és újabb áldozatok végtelen sorának. A gyűlölettől és bosszúvágytól óriási utat tettek meg: barátok lettek.
Rámí Elhánán és Basszám Aramin a valóságban is a béke követei lettek világszerte. Életük tragédiájával azt üzenik: az ember nem menthetetlen, de meg kell próbálni letörni azokat az erőket, amelyek érdekből némaságra akarják bírni őt.
A Szentföldön, a Balkánon, a lángba borult Ukrajnában is van elég hely mindenkinek, de élet és halál urainak ki kell békíteniük az összebékíthetetlent. Ráminak és Basszámnak sikerült, mert a sajátjukban fel tudták fedezni a másik fájdalmát is.
