Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén, közölte közösségi oldalán a politikus.
„Pénteken Rómába utazom és szombaton részt veszek Ferenc pápa temetésén” írta Magyar, majd emlékeztetett, hogy a szentatya magyarországi látogatásán három mondatot magyarul mondott: „Isten, áldd meg a magyart.”, „Jónak lenni jó.” és “Jobb adni, mint kapni.”
„Mindent köszönünk, Szentatya!” – írta Magyar Péter.
Magyar Péter (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!