Többször írtunk már arról, hogy milyen módon keserítette meg a Budapest-Belgrád gyorsvasút építése a munkálatok közelében élő polgárok életét.
Például több ízben írtunk a szabadkai Koszovó utca lakosairól, akiket a vasútépítéssel gyakorlatilag elzártak a várostól, sőt még az utcát is letörölték a térképről, pedig ott emberek tucatjai laknak továbbra is.
Topolyán az elhaladó nehézgépek és teherjárművek okozta rezgések tettek kárt a Marko Kraljević utcában lévő lakóépületekben.
A polgárok mindkét esetben próbálták keresni az illetékeseket, ám mindhiába, az önkormányzat(ok) – amelyek területén a polgároknak gondjaik akadtak – azt mondták, nem illetékesek, magasabb szintekről viszont választ nélkül maradtak.
Miután a problémákról a Szabad Magyar Szó és a Magločistač portál helyi médiumokként egyedül számolt be a gondokról, azonnal előkerült az illetékes és a problémát is igyekeztek valamilyen módon orvosolni.
Újzsedniken (Novi Žednik) azonban a Remija Bašić utca végén, a vasút mentén lévő tanyákon élő polgárok életét a fent említett két esetnél is sokkal jobban megkeserítette a vasútépítés. A környéken lakók semmilyen járművel nem tudnak ki-és bemenni az utcájukba, az élő sár olyan hatalmas, hogy még traktor is nagy eséllyel elakad. Az emberek a sínek melletti keskeny, itt-ott emberi és állati ürülékekkel tarkított betonösvényen tudnak közlekedni, gyalog, gumicsizmában – de csak addig, amíg fel nem szerelik és feszültség alá nem helyezik a vasúti felsővezetéket, mert onnantól kezdve életveszélyessé válik az egyetlen járható út is.
Dejan Gabrić azt mondja, a vasútépítés teljesen veszélybe sodorta az életét.
– Nem tudok eljutni a családi birtokhoz, a tanyához, ahol meleg otthonom van. Semmilyen módon sem tudom megközelíteni, sárban kell taposnunk. Már mindenkitől próbáltunk segítséget kérni, hogy legalább ideiglenesen szórják be valamivel az utcát, amíg be nem fejeződik a vasútépítés. Kerestük a helyi közösséget és az önkormányzatot. Ez utóbbi azt válaszolta, hogy az út már nem az önkormányzat, hanem a vasút hatáskörébe tartozik. Érdekes, korábban, amikor szavazni kellett, akkor mindig az önkormányzat volt az illetékes. De most nem. Az egyik parlamenti képviselő megígérte, hogy egy év múlva, amikor befejeződik a vasútépítés, akkor majd lesz itt rendes út, de én nemhogy egy évet, még két hetet se tudok várni. Idős nagymamám van, korábban biciklivel ment a boltba, de két hónapja már nem tud elmenni vásárolni. Gyerekem nem ehet friss kenyeret, csak ha én hazafelé jövet a munkából megveszem. Két hónapja nem tud eljutni a bölcsődébe, mert nagyszülei nem tudják hazavinni, mivel az utcát élő sár borítja – magyarázta Gabrić.
Hozzátette, mintegy húsz környékben élő lakos ugyanilyen súlyos helyzetben van.
Ćakić Marga rendszeresen kemoterápiára jár, de nem tudd otthonától autóval elmenni a kórházig, hanem minden alkalommal gyalog kell átverekednie magát a sáron, hogy azután valamilyen eszközzel eljusson a városig.
– Szörnyű ez a sártenger. A helyi közösség és az önkormányzat mellett próbáltunk kapcsolatba lépni a Vasúti Infrastruktúra vállalattal is, de senki sem volt hajlandó segíteni. Én kemoterápiára járok, édesanyám beteg, őt műtötték is. Pár hónapja haláleset volt a családomban, akkor a kiérkező mentőket traktorral kellett vontatni a sárból. Fordultunk már mindenkihez, de senki sem illetékes. Talán az itt dolgozó kínaiak lennének illetékesek, de velük nem tudunk szót érteni, mi nem beszélünk kínaiul, ők meg szerbül nem tudnak.
Zoran Milodanović elmondta, az ő tanyája a legtávolabbi.
– Az út is arrafelé a legrosszabb. Több mélyedés is van arrafelé, ahol összegyűlik a víz és mindent sárrá változtat. Kizárólag gyalog tudunk elmenni, autóval semmiképp sem, talán traktorral lehetne, de nekünk nincs traktorunk. Nem tudjuk elképzelni azt, hogy nincs tíz kamionnyi törmelék, amit leszórhatnának, hogy legalább ideiglenesen megoldják a közlekedésünket. Bennünket teljesen elvágtak a külvilágtól, boltba is csak gumicsizmában tudunk elmenni. Próbáltunk árkokat ásni és leengedni a vizet a szántóföldekre, de nem segített. A legrosszabb az egészben, hogy ha valaki rosszul lesz, akkor senki sem tud kijönni segíteni nekünk és nem is tudnak minket elvinni otthonainkból. Az életünk lutri, hogy egészségesek maradunk, vagy valaki rosszul lesz… – mondta Milodanović.
Ćakić Marga hozzátette, a munkálatok során lebontottak egy épületet, majd kibéreltek egy szántóföldet, ahol ástak egy óriási gödröt, ahová a törmeléket beleszórták, pedig véleménye szerint azt az utcájukba is szórhatták volna és azzal ideiglenesen megoldódott volna a helyiek problémája.
Dejan Gabrić hétfőn délelőttre a helyszínre meghívta a Szabadka vonzáskörébe tartozó helyi médiumokat, ám ezúttal is csak a Szabad Magyar Szó és a Magolčistač szerkesztősége volt hajlandó a polgárokat érintő problémákkal foglalkozni.