Január 22. a magyar kultúra napja, amire Vajdaság-szerte rengeteg programmal készülnek a művelődési egyesületek. Bár a rendezvényeink egymást érik, valódi kulturális programunk alig van, a rendezvények színvonala pedig nem üti meg azt a nívót, amelyet kultúraként emlegetnénk. Erről beszélgettünk Szőke Anna néprajzkutatóval, aki mintegy öt évtizede követi és él a kulturális életben, és igen csalódott, ha a vajdasági kulturális életet figyeli.
– Nagy az értékeltolódás, a klasszikus értékeink negatív irányba mozdultak el – kezdte kifejteni Szőke Anna. – A jelen kulturális eseményeinek nemzettudat-formálónak kellene lenniük, ennek ellenére mégis fesztivál ér fesztivált. Nem azt mondom, hogy ne legyenek fesztiváljaink, de azokban legyen érték. Azt tapasztaljuk, hogy a főzőversenyeknek is rengeteg variációja van, kukoricafesztivál, fokhagymafesztivál, sorolhatnám, és bár ezek a rendezvények az összetartozás érzését biztosan erősítik, azonban kulturális értéket egyáltalán nem képviselnek, mégis hatalmas pénzbeli támogatást kapnak. Értetlenül állok az előtt, hogy ezek állítólag nemzetmegtartó események. Ha ezek képezik a nemzetmegtartás alapját, akkor a tudományosság, a művészeti dolgok hova vesznek? Alacsony szintre süllyedtünk – tisztelet a kivételnek –, de rendezvényeink tekintetében elcsépelt szó a hagyományőrzés és a hagyományápolás.
Szőke Anna szerint a rendezvényeink zömén csak főzés, sütés és kreatívnak mondott foglalkozás zajlik.
– A kreatív műhelyeket olyanoknak kellene vezetniük, akik képesek szakmai utasítást adni, és képzett szakértelemmel rendelkeznek az adott területen. Rengeteg a giccs és az olyan előadó ezekben az alkotóműhelyekben is, aki nem képezte magát sehol. Szükség lenne az egyszerű emberek képzésére is. Jó példa erre a budapesti Hagyományok Háza által indított szakkörsorozat, ahol több szakmában is képezhetik magukat az emberek. Ebbe kellene nekünk is bekapcsolódni. A rendezvényeink zömének középpontjában az áll, hogy együtt vagyunk, ennek örülünk, szól a muskátlizene, mulatunk, de nincs meg az, hogy képeznénk magunkat, fejlődnénk, példát mutatnánk – véli a néprajzkutató.
A kulturális programok kapcsán örök kérdés az, hogy honnan finanszírozzák a rendezvény megvalósítását. Szőke Anna azon a véleményen van, hogy a főzőversenyeket a szervezők oldják meg önköltségen.
– Miért kellene egy főzőversenyt ekkora összeggel pénzelni? Szinte ezek uralják a pályázási lehetőségeket is. Teljesen kiszolgáltatottak vagyunk a pályázatoknál, mivel olyan személyek döntenek az összegek odaítéléséről, akik véleményem szerint nem értenek a magas kultúrához – emelte ki.
Nemzeti értékek előtérben
Mint ahogy arra Szőke Anna is rámutatott, most minden egyesülettől, szervezőtől azt várják, hogy nemzetmegtartó tevékenységet folytasson.
– Én másban látom a nemzetmegtartó erőt: a tudományban, a művelődésben, a művészetben, a tanulásban. Magasabb képzettséggel, szakértelemmel rendelkező emberekre, vezetőkre van szükségünk ezen a területen. Ami most zajlik, az az önszerveződés egy formája, kitalált dolgokkal ünneplünk, és nincs, vagy nem akarnak olyan magasan képzett művelődési dolgozókat, akik ezzel a szakértelemmel tudnának foglalkozni. Alkalmaznunk kellene képzett szakembereket, hogy ők irányíthassák a résztvevőket – emelte ki.
Mint mondta, a hagyományőrzés kapcsán is a szélsőségeknél tartunk.
– Még novemberben egy összejövetelen azzal dicsekedett egy civil szervezet vezetője, hogy ők nem foglalkoznak hagyományápolással. Negyven fővel működik a szervezet, és szégyen az, ha egy vezető nem tudja, hogy a hagyományápolással nem agyvérzésig kell foglalkozni, de fontos a magyar alapkultúra követése. Nem kell kalocsai hímzésben lenni, de meg kell találni azt, ami közel áll hozzánk, a kultúránkhoz, és ezt érvényesíteni kell. Ha nem foglalkoznak ezzel, akkor nincs is értelme összeülni, és nem kell támogatást sem kérni. Elterjedt jelenség az Vajdaságban, hogy csoportok jönnek létre olyan vezetőkkel, akik máshol nem tudnak érvényesülni.
A rendezvények kapcsán sem fényesek a kilátások
Szőke Anna elmondása szerint a rendezvényeink, ünnepeink belterjesek lettek, és csak azok lépnek fel, akik az adott körhöz, településhez tartoznak.
– Régen a rendezvényre hívtak művészeket máshonnan is, akik mellett felléptek ugyan az amatőrök, de az előadóművész volt az, aki emelte a színvonalat, és példát mutatott. Mostanra belterjes a kultúránk, főleg néptáncolunk. Nem tartunk olyan táncházat sem, ahol a kezdők táncolhatnak, esetleg más nemzetek tánca kerül bemutatásra, hanem profi táncosok érkeznek, és kellemetlen, ha valaki nem tud úgy táncolni, mint ők. Természetesen le a kalappal előttük, hiszen rengeteg néptánccsoportunk van, amelyben profi szinten táncolnak, azonban ez mára szubkultúra lett, egymás között léteznek ők is, és színpadi fellépések lettek a néptáncbemutatókból. Nincs lehetőség arra, hogy a közösséghez közelebb kerüljenek – fejtette ki.
Sokan érzik azt, hogy értenek ahhoz, amire tanítják a közösséget, és nem akarnak más szakembert bevonni. Ráadásul az orvosaink, mérnökeink, ügyvédjeink nem vesznek részt ezeken a programokon, pedig velük is kellene kezdeni valamit. Talán ha magasabb szintű lenne a kulturális szerveződés, akkor ők is bekapcsolódnának. Pedagógiai pályán is sokat dolgoztam, jelenleg ott szakbarbárokat képzünk. Folyamatosak a továbbképzések, azonban a saját ősi kultúránkkal szinte alig foglalkozunk. Ne csak főzőversenyre vigyük a csoportjainkat, hanem gondolkodjunk más irányba is. Ne csak néptáncból és népszokásból álljanak a rendezvényeink, ha pedig mégis erre törekszünk, akkor ezt műveljük hitelesen – emelte ki. Szőke Anna a kritikai hozzáállást is hiányolja a vajdasági művelődési életből.
– Büszke voltam arra, hogy Kontra Ferenc Prima Primissima díjban részesült, ezt mindenhol első oldalon kellett volna közölni, azonban szinte sehol nem jelent meg. Fájó szívvel hallom azt is, hogy a Vajdaságból elszármazottak műveit nem adják ki itthon. Ez is tragédia. Túl szűk itt is a körforgás. Ugyanazok a zsűritagok cserélődnek és ítélik oda a díjakat ugyanabban a körben, egymás között osztják ezeket el. Ki kell lépnünk ebből a bűvös körből. Merjünk bátran választani embereket zsűrinek, fellépőnek, írjunk róluk! Hiszen vannak nálunk is tudományos területek és igazi szakemberek, csak bátrabban kellene őket alkalmazni – tette hozzá. Szőke Anna szerint nem is lenne szükség minden évben díjat osztani, ha pedig mégis szeretnénk, úgy bővíteni kellene az odaítélő zsűritagok számát kívülállókkal is.
– Vannak művelt, nagytudású szakembereink, azonban mégis mindig ugyanazok ítélik oda a díjakat, körforgásban. Félünk más véleményétől, és akármerre nézünk, a díjat osztók és a díjazottak között körforgás van, egymás között osztják a díjakat – állítja.
A rendezvények kapcsán azt is hozzátette: a legjobban a kisebb rendezvények sínylik meg a színvonal esését, hiszen egy iskolanapon vagy más falubeli rendezvényen szintén elmaradnak a versek, a dalok, a szülők pedig azért mennek el megnézni a műsort, mert a gyermekük fellép.
– Sokan el vagyunk keseredve a rendezvények láttán. Kiemelném az online tér fontosságát is, ahova bármit fel lehet rakni kritika nélkül. Veszélyes ez, mert olyannak látjuk itt magunkat, amilyennek szeretnénk. A különböző egyesületek, civil szervezetek hangzatos címekkel hirdetnek rendezvényeket tudományos tevekénységként, holott a belterjes rendezvény mögött nincs is tartalom – tette hozzá.
A kulturális élet szervezésében nagy szerepet játszanak a pályázatok is. Szőke Anna rávilágított, hogy a pályázatok elbírálásában is vannak gondok nálunk.
– Olyan személyek döntenek a pályázatok sorsáról, akiknek sem erkölcsi, sem szakmai ismeretük nincs arra, hogy elbírálják azokat, vagy hogy tudományos területen döntsenek. Ettől szenved a Kiss Lajos Néprajzi Társaság is, holott amit mi az asztalra lerakunk, az évek hosszú sora után is időtálló, fontos lesz.
Stratégiai kérdések
Nemrég született meg a Magyar Nemzeti Tanács kulturális és médiastratégiája, erről is beszélgettünk Szőke Annával.
– A Magyar Nemzeti Tanács figyelmét felhívnám annak a fontosságára, hogy igyekezzünk a kisközösségeket művészileg erősíteni. Akkor lehetne stratégiáról beszélni, ha többen összeültek volna a készítésekor, és megkérdezték volna a szakembereket. Jó, hogy van MNT, azonban figyelni kellene arra, hogy a rendezvényeink erősek legyenek, és ha van valamilyen kulturális program, oda vigyünk embereket is – tette hozzá, kiemelve annak fontosságát, hogy a kulturális önszerveződéskor fontos lenne leülni és együtt megbeszélni, hogy mi legyen a terv, és nem csak szűk körben beszélni erről. A kulturális életünk minőségének emeléséhez pedig szükség lenne a kritikai hozzáállásra is, ami teljesen hiányzik a térségből.
– Így már továbbjutnánk a kultúránk terén. Sajnos még mindig abban élünk, hogy gyakran a szervezők nem merik megmondani a helyi fellépőnek, hogy ne lépjen fel, mert megharagszik. A kritikai hozzáállás elhalt. Sógor, koma, jó barát alapon lépnek fel az emberek, és nem azért, mert már elértek egy színvonalat. Ugyanez van a díszpolgári címek kiosztásánál: gyakran ezt is olyan személynek ítéljük oda, aki egyáltalán nem tett le semmit kultúra terén az asztalra, mert nem is képzett rá. Itt volt arra kezdeményezés, hogy határozzunk meg egy kritériumot, de nem lehetett, mert félő, hogy sokan megsértődnének. Ebből a mentalitásból ki kell nőni – tette hozzá. Szőke Anna szerint az is probléma, hogy ha szerveznek is valami rendezvényt, arra kevesen látogatnak el.
– Fel kell ráznunk a lakosságot is, mert mindenki megszokta, hogy nincs semmi, nem megyünk sehova, és csak a televíziót nézzük. Persze, pénzbe kerül egy ilyen műsor látogatása is, de ezt a pénzt máshol is elköltjük – szögezte le.
