Ma este, február 15-én ünnepélyesen nyit a 74. Berlini nemzetközi filmfesztivál. A fesztivál nyitófilmjének mindig különleges a jelentősége és jelentése, s nem feltétlenül a filmek közötti versengés miatt.
Csütörtökön este egy belga rendező, Tim Mlelants alkotása kerül bemutatásra, Kis dolgok, mint ezek (Small Things Like These) címmel. A film forgatókönyve alapjául Claire Keegan ír szerző 2021-ben megjelent regénye szolgált.
A regény és a film középpontjában az ír katolikus egyház hírhedt „mosodája” áll, (Magdalena Laundry), mely valójában a tizenkilencedik század utolsó éveitől egészen 1996-ig, a bezárásáig, megejtett fiatal lányok „menedéke” volt. A várandós fiatal nőket befogadta az egyház, megszületett gyermekeiket elvették tőlük, (volt akiket pénzért örökbeadtak édesanyjuk tudta nélkül), a bűnbe esett lányok pedig kényszermunkát végeztek az egyháznak.
Korábban több film is feldolgozta az ír katolikus egyház eme helyén folyó szörnyűségeket, de a belga rendező saját eszközeivel e filmben a megszokottól eltérően mutatja be az apácazárdában folyó embertelen viszonyokat.
A film főhőse, Cillian Murphy, aki egészen különleges színész, (filmbeli neve Bill Furlong) csodálatos módon jelenít meg egy apát, az ő gyermekkorát, édesanyja elvesztését, s a kiszolgáltatottak iránt érzett felelősségét. 1985-ben vagyunk, Bill egy szénkereskedő, aki hatalmas zsákokban cipeli minden nap megrendelőinek a szenet. A zárdának is szállít, s ekkor fedezi fel (apró jelekből) hogy a lányok, akik éjjel nappal a kedvesnővérek parancsai szerint dolgoznak, mert élni nemigen marad idejük, rettenetes körülmények között, világra hozott csecsemőiktől elszakítva élnek. A zárda belülről Billt inkább egy katonai létesítményre emlékezteti mint a Teremtőt szolgáló intézményre.
Cillian Murphy a Kis dolgok, mint ezek (Small Things Like These) című film főszereplője (Fotó: IMDB)
Karácsony van, (s ez az időzítés sem véletlen), a szeretet és a megbocsátás ünnepe, amikor Bill egy hajnalban a zárda kamrájában zokogó, lelkileg és fizikailag összetört fiatal lányt talál. Bill felesége, (Eileen Walsh játssza) ugyan megnyugtatja férjét, hogy a lányoknak jó dolguk van, biztonságban vannak, s „ez nem a mi problémánk, ne törődj ezzel”, Bill képtelen szabadulni nemcsak az együttérzéstől, de a felelősségtől is.
A zárdában látottak felidézik benne édesanyja hirtelen halálát, gyerekkora magányosságát, s mindazt, amivel szemben gyerekként tehetetlen volt. Mély gyász ez, siratása a szeretett elvesztésének, s ugyanakkor valamiféle belső békét is kereső állapot, esténként nézve öt lányát, akik boldogok, önfeledtek, vagyis nem a zárdában fogva tartott fiatal nők kiszolgáltatottsága a sorsuk.
Bill, egy hajnalban, szokásos szállítmányát lerakva, először megpróbál segíteni a zokogó lánynak, aki a széntárolóbamenekül az apácák elől, azzal hogy a rendfőnöknőhöz viszi (Emily Watson), de gyorsan kiderül, hogy Mária rendfőnöknő kedvesen ugyan, de megpróbálja megvásárolni Bill hallgatását. Az egész közösség hallgat. Mindenki úgy tesz, mintha semmi különös nem történne a zárdában, helyeslik (szavak nélkül) a teherbe ejtett lányok befogadását, mint ahogy az sem érdekli a város lakosságát, hogy mi lesz a sorsa az édesanyjuktól elszakított kisbabáknak.
A film csodálatos, mert nagyon kevés szóval, fantasztikus mimikákkal kifejezett dráma, mégpedig az ember kiszolgáltatottságának drámája. A film utolsó képe a felirat: 1926 és 1996 között tízezer lányanya emlékére született ez a film. Ma már nem létezik Magdaléna mosodája, lassan három évtizede megszüntették. Generációk sora nőtt fel azonban úgy, hogy ma sem tudják, ki valójában az édesanyjuk.
Ferber Katalin (Berlin)
A 74. Berlinale február 15-én kezdődik (Fotó: AP)
