Kevesebb mint huszonnégy órával a díjkiosztó gála előtt még mindig van két olyan film a tíz Oscar-jelölt közül, amelyeket az érdeklődő közönség – legalábbis szűkebb térségünkben – nem valószínű, hogy láthatott. Ugyanis az Érdekvédelmi területet (Jonathan Glazer filmjét) és a Cord Jefferson írta és rendezte American Fiction (Amerikai irodalom) című produkciót errefelé még nem játszották a mozik.
És még néhányat a különböző kategóriákban jelöltek közül. Szerencsénk volt, ha valamely általunk előfizetett streaming platformon ráleltünk némelyre, mint a Nyad, A gróf, A hó társadalma vagy a Nimóna. (Végső esetben, ha maximális felkészültséggel akarunk holnap a képernyő elé ülni, kereshetünk egy kalózfelvételt a neten. Bár ezek többször olyan rossz minőségű élményt adnak, hogy jobb hiányos, vagy közvetett, filmes oldalak beszámolóiból szerzett ismeretekkel bevárni a programot.)
A jelölések január 23-ai kihirdetése óta érdekes módon alakultak az esélylatolgatások a legjelentősebbnek tartott, azaz a legjobb filmet jelentő kategóriában. Eleinte a viccesen Barbenheimernek nevezett opcióra irányult a legtöbb figyelem, mivel hogy a sikerbevételeket e kettő, Christopher Nolan, illetve Greta Gerwing filmje hozta a mozikban. Azonban a díjátadó közeledtével, és a Szegény párák hatásának világszintű elterjedtségével a Barbie iránti érdeklődés egyre halványult, s ma a filmszakértők jelentős része úgy véli, hogy az Oppenheimer, illetve Yorgos Lanthimos említett filmje, a Szegény páráknak fordított Poor things között dől majd el a verseny.
Persze, bizonyos szempontból igazságtalan az ilyen típusú versenymező, hiszen különböző típusú és karakterű filmek kerülnek egymás mellé, mint például az említett, grandiózus látványképekkel szolgáló filmek mellett ott vannak azok is, mint az Alexander Payne rendezte Téli szünet, ahol a belső, lelki folyamatokon, a kisember hétköznapi tettein van a hangsúly.
Szó szerint eláll a lélegzetünk, amikor az atomrobbanás képei peregnek (némán) előttünk.
A hang kiiktatása révén éljük át a pillanat jelentőségét: hogy azokban a másodpercekben megváltozott a világ, és már soha többé nem lett ugyanaz. De a jó film, mint amilyen Payne sokkal kisebb költésvetésű alkotása is, létrehozza ugyanezt, vagy az ehhez hasonló intenzitású hatást, csak másként, más formában.
Lélegzetvisszafojtva nézzük a se nem fiatal, se nem sármos, és nem is népszerű tanár, Paul Hunham professzor (Paul Giamatti) csetlését-botlását a képmutató és korrupt világban, és katartikus élményként hat, amikor személyében a kisember végre fellázad. Mégis, nagy igazságtalanság lenne, ha ez, vagy egy hozzá hasonló (például az Egy zuhanás anatómiája, Justine Triet filmje) lenne a befutó. Ilyen gesztust, persze, tett már sokszor az Amerikai Filmakadémia, legutóbb például 2022-ben, amikor A kutya karmai közt helyett a CODA lett a legjobb film. Bár ott legalább a messze legnagyobb művészi teljesítmény létrehozója, a rendező, Jane Campion megkapta a legjobb rendezői díjat. A CODÁ-t meg, a másikat ért igazságtalanság miatt kezdtük nézőként nem eléggé kedvelni. A tavalyi mindent letaroló Minden mindenhol mindenkort – a legőszintébben mondom – nagyon igyekeztem megérteni és elismerni kiválóságát. Nem sikerült. Ezért hajlok elhinni azt a vélekedést, hogy ez esetben a tömegízlés és a népszerű kultúrpolitika irányában tett engedményt a díjat odaítélő bizottság.
Idén a Szegény párák volt az a film, amelyre kétszer is időt és energiát kellett fordítanom, hogy valahogy közelebb kerüljön hozzám, el tudjam fogadni, hogy ez a film méltó vetélytársa lehet az Oppenheimernek. És tényleg korszakalkotó tartalmakat jelenít meg előttünk úgy, hogy egy nagyon jelentős európai kulturális hagyományt, a gótikus horrort eleveníti fel és alkotja újjá. Bizonyos szegmenseiben még Nolen filmjével is azonos kódokat működtet: azt mutatja meg, hogy mit jelent a világban, milyen torz következményekkel jár, ha az ember magára ölti Isten szerepét. A Poor things tulajdonképpen egy új Frankenstein-történet, amelynek a női főhősét, Bellát Emma Stone alakítja, és nagy valószínűséggel kaphatja meg a legjobb női főszerepért járó díjat. Ha így történik, nagyon fogom sajnálni a Mollie Burkhartot megformáló Lily Gladstone-t a Megfojtott virágokból, aki látványos dramaturgiai fogások és eszközök nélkül képes a legtragikusabb emberi és női sorsot hiteles játékkal elénk hozni.
A filmekkel kapcsolatban számos streamer videóját is volt alkalmunk megtekinteni. Ezekkel kapcsolatban arra figyelhettünk fel, hogy a díjra jelölt filmekről szóló bírálatot milyen nagy mértékben határozzák meg az influenszer szokásai, igényei, ízlése – a szakmai érvek helyett. Ami, talán, nem meglepő, az viszont igen, hogy ezek a sokszor elfogult, a beszélő önnön személyiségét középpontba állító vélemények milyen nagy befolyással lehetnek saját közönségükre. Nevezetesen, ha a YouTube-influenszer szimpatikus, vonzó figura, akkor beszélhet böszmeségeket is, hallgatóságát teljes mértékben képes meggyőzni. Volt alkalmam megfigyelni azt is, hogy azok a véleményalkotók, akik megjátsszák ugyan az értő kritikus személyét, de nincs türelmük a hosszú időtartamú filmekre (mint amilyen Martin Scorsese Megfojtott virágokja), vagy nem szeretik, ha a filmek lebontják az ismert és rögzült legendákat (mint Bradley Cooper Maestrója vagy Ridley Scott Napóleonja) – mert ezáltal saját félelmeikkel szembesülhetnek –, érv nélkül, fölényesen, ellentmondást nem tűrő hangon utasítják el ezeket: a történeteket és a legendákat a maguk eredeti kontextusában megjelenítő alkotásokat.
Sejtem, hogy Bradley Coopert és a Maestrót is azért minősítik le sokan, mert a világhírű zeneszerző és karmester, Leonard Bernstein alkotói nagysága helyett inkább a magánéletét állítja jelentés szolgálatába, nem tagadva azt, hogy a világ legnagyobb alkotói sem mindig tökéletes jellemek.
Miként Ridley Scott sem azt mutatja meg filmjében – amit már úgyis betéve tudunk és számtalanszor láthattunk a róla szóló történelmi filmekben –, hogy a Korzikai mekkora hadvezér, hanem hogy milyen szerencsétlen és gyarló ember volt. Őszintén remélem, hogy legalább azt a két díjat bezsebelheti, amire jelölték (a legjobb látványképek és vizuális effektek), illetve hogy az idő, mint a Szárnyas fejvadász esetében, ezúttal is a rendezőt igazolja. Hogy egyszer majd rájövünk, hogy a Napóleon korszakalkotó film, vagy hogy Bradley Cooper Bernstein szerepében mégis hatalmasat alakított.
A 2024-es Oscar-díj jelöltjei
Legjobb film
- American Fiction
- Egy zuhanás anatómiája
- Barbie
- Téli szünet
- Megfojtott virágok
- Maestro
- Oppenheimer
- Előző életek
- Szegény párák
- Érdekvédelmi terület
Legjobb női főszereplő
- Annette Bening – Nyad
- Lily Gladstone – Megfojtott virágok
- Sandra Hüller – Egy zuhanás anatómiája
- Carey Mulligan – Maestro
- Emma Stone – Szegény párák
Legjobb férfi főszereplő
- Bradley Cooper – Maestro
- Colman Domingo – Rustin
- Paul Giamatti – Téli szünet
- Cillian Murphy – Oppenheimer
- Jeffrey Wright – American Fiction
Legjobb női mellékszereplő
- Emily Blunt – Oppenheimer
- Danielle Brooks – Bíborszín
- America Ferrera – Barbie
- Jodie Foster – Nyad
- Da’Vine Joy Randolph – Téli szünet
Legjobb férfi mellékszereplő
- Sterling K. Brown – American Fiction
- Robert De Niro Megfojtott virágok
- Robert Downey Jr. – Oppenheimer
- Ryan Gosling – Barbie
- Charles Melton – May December
- Mark Ruffalo – Szegény párák
Legjobb rendező
- Justine Triet – Egy zuhanás anatómiája
- Martin Scorsese – Megfojtott virágok
- Christopher Nolan – Oppenheimer
- Yorgos Lanthimos, – Szegény párák
- Jonathan Glazer – Érdekvédelmi terület
Legjobb adaptált forgatókönyv
- American Fiction
- Barbie
- Oppenheimer
- Szegény párák
- Érdekvédelmi terület
Legjobb eredeti forgatókönyv
- Egy zuhanás anatómiája
- Téli szünet
- Maestro
- May december
- Előző életek
Legjobb dokumentumfilm
- Bobi Wine: The People’s President
- The Eternal Memory
- Four Daughters
- To Kill a Tiger
- 20 Days in Mariupol
Legjobb animációs film
- Elemi
- Nimona
- Roboálmok
- Pókember: A pókverzumon át
- A fiú és a szürke gém
Legjobb látványtervezés
- Barbie
- Megfojtott virágok
- Napóleon
- Oppenheimer
- Szegény párák
Legjobb operatőri munka
- A gróf
- Megfojtott virágok
- Maestro
- Oppenheimer
- Szegény párák
Legjobb vizuális effektek
- Az Alkotó
- Godzilla Minus One
- A galaxis őrzői: 3. rész
- Mission: Impossible – Leszámolás – Első Rész
- Napóleon
Legjobb jelmeztervezés
- Barbie
- Megfojtott virágok
- Napóleon
- Oppenheimer
- Szegény párák
Legjobb haj és smink
- Golda
- Maestro
- Oppenheimer
- Szegény párák
- A hó társadalma
Legjobb eredeti zene
- American Fiction
- Indiana Jones és a sors tárcsája
- Megfojtott virágok
- Oppenheimer
- Szegény párák
Legjobb vágás
- Egy zuhanás anatómiája
- Téli szünet
- Megfojtott virágok
- Oppenheimer
- Szegény párák
Legjobb nemzetközi film
- The Teachers’ Lounge / Németország
- Io Capitano / Olaszország
- Perfect Days / Japan
- Society of the Snow / Spanyolország
- Érdekvédelmi terület / Anglia