Újvidék városa vasárnap arra ébredt, hogy plakátokon szólítják fel a polgárokat „Srebrenica felszabadítása évfordulójának megünneplésére”. A plakáton látható Svetozar Miletić szobra, valamint a Srpski soko egyesület, a boszniai Szerb Köztársaság és Újvidék városának címere, tudatta a 021.rs portál.
Mint ismeretes, az ENSZ Közgyűlése májusban határozatot fogadott el, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává minősítette.
A Hágai Nemzetközi Törvényszék 2007-ben ítéletet hirdetett, amely megállapítja, hogy 1995 júliusában az ENSZ védelme alatt álló srebrenicai enklávéban a boszniai Szerb Köztársaság Hadserege népirtást követett el több mint 8000 ember meggyilkolásával. Ugyanez a bíróság Szerbiát bűnösnek nyilvánította, amiért nem akadályozta meg a genocídium végrehajtását, illetve azért, mert nem büntette meg a népirtásban felelős egyéneket.
Különböző bíróságok előtt eddig a Srebrenicában elkövetett népirtásért és más háborús bűncselekményekért több mint 50 személyt ítéltek el összesen több mint 700 év börtönbüntetésre. Az elítéltek között van Radovan Karadžić, a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke és Ratko Mladić, a boszniai Szerb Köztársaság Hadseregének egykori vezetője, akiket Hágában jogerősen életfogytiglani börtönre ítéltek.
Ilyen gyalázatos plakátok jelentek meg Újvidék utcáin
Forrás: Dalibor Stupar