A légzés és ivás mellett a táplálkozás is létfontosságú része a szervezetünk ellátásának. Az ember képes lenne több mint 30 napon át étel nélkül kitartani.
Egyesek közülünk nagyon szívesen esznek-isznak, egy kicsit lelki vigasztalásként alkalmazzák ezt a testünk ellátására szolgáló fontos feladatot, mások viszont teherként élik meg, mert nemigen jut idejük a napi többszöri étkezésre. Sokszor nem is tudjuk, mit is együnk vagy főzzünk, mivel lássuk el családunkat. A gyerekek sem könnyítenek a helyzeten, mivel válogatósak, egyiküknek az egyik étel, másikuknak a másik nem ízlik. Sokba is kerül az étkezés, és evés után sokszor rosszabbul érezzük magunkat, mint előtte: ég a gyomrunk, felpuffadunk, mint egy léggömb, és leginkább fáradtak leszünk. Szinte az az érzésünk, hogy jobb lett volna nem is enni. De minden állapot javítására megvan a megfelelő gyógyszer! Egy csésze feketekávé vagy energiaital, egy gyomorégést csillapító tabletta, és máris mehet a rohanó élet tovább. Sajnos ez nagy hiba, mert nem ez a táplálkozás eredeti szerepe, hanem az, hogy szorgalmas szervezetünket ellássuk mindazokkal a nyersanyagokkal, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy elégedettek és egészségesek legyünk.
Talán Ön is úgy gondolja, hogy jobb volna, ha lenne egy csodatabletta, amelyben minden benne van, amire szükségünk lehet, így megtakaríthatnánk azt a sok időt, amit bevásárlással, főzéssel, mosogatással pazarolunk el nap mint nap. Az én legbensőbb kívánságom mindig az volt, hogy a legegészségesebb táplálék a pörkölt mogyorós csokoládé legyen. Sajnos az ősi testfelépítésünk nem ismeri a civilizációs vívmányokat, ízlésünk változását, és még mindig az akkori környezetben található nyersanyagok után sóvárog, csak azokkal lehet a szükségleteit igazából kielégíteni. Pontosan nem tudjuk, mi minden állt a Homo sapiens rendelkezésére, de abban biztosak lehetünk, hogy nem volt lehetősége bevásárolni, vagy pizzát sem tudott rendelni egy jó hideg üdítővel vagy sörrel. Nem hiszem, hogy volt alkalma naponta háromszor vagy még többször is a hasát jól megtömni, mint ahogy ma világszerte szokás. Konyhával sem rendelkezett, ahol háromfogásos ebédet varázsolhatott volna. Minden táplálékot, amelyre testének szüksége volt, megtalált a környezetében, természetes vitamindús állapotában, konzerválás, főzés és ipari feldolgozás nélkül.
Bizony a nélkülözés is szorosan az életformájához tartozott, amit a mai bőségben el sem tudunk képzelni. Mivel minden a kedvünk szerint a rendelkezésünkre áll, azt hisszük, meg is kell ragadnunk az alkalmat, és magunkba kell tömni mindent, ami csak belénk fér. Ez nagyon helytelen gondolkodásmód, amely nincs összhangban a testünk működésének alapjaival. Emlékszem, amikor jó pár évvel ezelőtt azt hallottam, hogy legalább 4 óra hosszat bírjunk ki evés nélkül, azt hittem, éhen fogok halni, mivel ez egyáltalán nem illeszthető be a mai társadalmi szokások közé. Majdnem minden utcasarkon kínálkozik egy csábító lehetőség éhségünk csillapítására. De valóban éhség az, amit annak érzünk? Vagy csak szokás, mert azt gondoljuk, hogy ideje magunkat megjutalmazni, megérdemeljük, hiszen keményen dolgoztunk egész nap. Az eledelünk összetevői felelősek a rendellenes éhségérzet kialakulásáért, ugyanis ha sok gyorsan elégethető cukros és fehér lisztes terméket eszünk, akkor törvényszerű, hogy gyorsan megéhezünk, hisz kalóriákon kívül semmi igazi tápanyaggal nem láttuk el a szervezetünket, és az várja, hogy mikor kapja már meg a sürgősen igényelt alapanyagokat.
Annál is inkább igényli, mert szervezetünk állandóan a működtetésével foglalatoskodik, amiből mi a napi tevékenységünkben abszolút semmit sem érzékelünk, mert minden belül, a bőrünk alatt zajlik le. Esetleg egy kiadós evés-ivás után megpuffad a hasunk, fáradtak leszünk, de különben nem is érdekel bennünket, mi minden volt az ételünkben és italunkban, és hogy ezen anyagok sokaságával hogyan birkózik meg a szervezetünk. Épp ezért szeretném ezeket a belső folyamatokat vázlatosan ismertetni, hogy együttérzéssel és némi könyörülettel viszonyulhassunk a testünkhöz, és szánalmat érezzünk a kegyetlenül megterhelt belső szerveink iránt.
Képzeljük csak el, hogy egy rakás különböző nagyságú szöget, deszkát, téglát, sódert és cementet öntenek elénk, és az lenne a feladatunk, hogy minden egyes összeillő darabot külön kupacba válogassunk, majd az elemekből építsünk egy csodálatos kastélyt. Szerintem eléggé megterhelő munka lenne, és jó sokáig tartana a véghezvitele. Folytonosan ehhez hasonló kihívás elé állítjuk szervezetünket, amikor szinte reggeltől estig ínyenc falatokkal terheljük túl sokrétű munkáját, és nem marad kapacitása a nagyon fontos öngyógyító és önszabályozó feladatára.
A szerző
Farkas Marija vagyok, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának élelmiszeripari szakán szereztem főiskolai képesítést. Negyvenéves laboratóriumi tapasztalattal rendelkezem, 2020-tól pedig táplálkozási edző pszichoneuro-immunológiai képzéssel. Zentán születtem, 1981 óta Bécsben élek, két gyermek édesanyja vagyok. 2021-ben nyugdíjba vonultam, de nem vagyok tétlen! Német és magyar nyelven kommunikálok.
