Egy bejrúti izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah parancsnoka, Ibrahim Akil – írja hírügynökségi jelentések alapján a 444.hu.

Akilt a terrorszervezet elit egységének gyűlésén ölhették meg.

Akilra tavaly hétmillió dolláros – akkor 2,3 milliárd forintos – vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok a bejrúti amerikai nagykövetség ellen negyven éve elkövetett merénylettel összefüggésben. Az 1983 áprilisában elkövetett terrortámadásban hatvanhárom ember halt meg. A támadást az Iszlám Dzsihád, a Hezbollah terrorsejtje vállalta magára, amit abban az időben Akil vezetett.

Kedd délután szinte egyidőben robbant fel több ezer, szerdán pedig további több száz walkie-talkie és csipogó Libanon-szerte, amik a Hezbollah fegyvereseihez tartoztak. Az akciónak a legfrissebb jelentések szerint harminchét halálos áldozata és háromezer sérültje van. Az összehangolt támadások mögött Libanon és a terrorszervezet Izraelt sejti, az akciók megtervezésében egy izraeli katonai hírszerző egység, a 8200-as is részt vehetett.

A Hezbollah vezetője, Hasszan Naszrallah megtorlást ígért, az izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant szerint a háború új szakaszba lépett.

Az izraeli hadsereg szerdán és csütörtökön is intenzíven bombázta Libanont, míg Libanonból pénteken közel száznegyven rakétát lőttek ki Észak-Izraelre.

Az izraeli hadsereg intenzíven bombázta Libanont (Fotó: Beta/)