Jövő szeptembertől lesz kötelező a sorkatonai szolgálat a 19 és 27 év közötti fiataloknak, azoknak pedig, akik halasztják a bevonulást, legkésőbb 30 éves korukig kell eleget tenniük ennek a kötelezettségüknek.

A legfiatalabbak, akik fegyverrel fognak szolgálni, 75-öt napot töltenek majd a katonaságban, míg az idősebbek, akik már elkezdték az egyetemet vagy munkába álltak, valószínűleg valamivel rövidebb időre vonulhatnak be. Azok, akik lelkiismereti okok miatt nem akarnak fegyvert fogni, 155 napos civil szolgálatban lesznek.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Milan Mojsilović vezérkari főnök elmondása szerint elsőként a 2006-ban születettek vonulnak majd be 75 napra, ők az első hónapban céllövészetet, elsősegélyt stb. fognak gyakorolni, a második hónapban már taktikai kiképzés is lesz, az utolsó 15 napban pedig tábori és terepi körülmények között fogják alkalmazni a tanultakat.

Mojsilović szerint a munkaviszonyt szüneteltetni kell ilyenkor, amire „a közvállalatokban van lehetőség”, a kormánynak pedig javasolni fogják, hogy azoknak a hitelére, akiket besoroznak, legalább két és fél hónapos moratóriumot hirdessenek.

Mi lesz a sorkatonák munkahelyével?

Ha valaki lelkiismereti okok miatt nem akar fegyvert fogni, 155 napra fog bevonulni civil szolgálatra, erről ITT írtunk bővebben.