A délvidéki magyar filmalkotók minden év október 13-án rendezvénysorozaton keresztül népszerűsítik legújabb filmjeiket.
A Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából az alábbi gondolatokat szeretném megosztani a kollégákkal, filmművészetet szerető és támogató közönséggel arról, hogy miért tartom fontosnak az emberi sorsok sokféleségének dokumentumfilmes feldolgozását, rendszeres elérését, bemutatását, láthatóságát, filmszínházakban, művelődési házakban, filmklubokban, TV-csatornákon. Üzenetemet, megállapításaimat a kortársak és a majdani generációk számára, elsősorban saját rendezői, az idén kerek ötévtizedes, tapasztalataimra alapozom.
Fontos a múlt feldolgozása, ismerete, ismertetése, nem csak egy generációval, hanem folyamatosan, minden új generáció számára. A múlt ismerete ugyanis beletartozik, bele kell, hogy tartozzon a mindenkori értelmiségi létbe. Fontos, hogy a mindenkor regnáló értelmiség gondolkozzon a nemzet jelenéről és jövőjéről, a problémáiról, a társadalmi nehézségekről, a kor új kihívásairól. Azért, nehogy irányt, utat tévesszen. De többek között azért is, nehogy irányt, utat tévesszen az éppen regnáló hatalom, mint ahogy ez történt a mi nemzetünk esetében, például a tragikus Trianon utáni időszakban.
Ezért minden korban, minden generációnak szüksége van hiteles nemzeti tudatra, az utóbbi európai politikai események tükrében, hiteles európai tudatra is szüksége lesz, már most is, a jelenben, és még inkább a jövőben. Ezért gondolom azt, hogy a társadalomtudósok és kutatók mellett a dokumentumfilm-alkotóknak, a mindenkori jelen és közelmúlt feldolgozása, megörökítése, továbbadása terén, a dokumentált és bemutatott világ életszerű és hiteles ábrázolására továbbra is szükségük lesz.
A múlt dokumentumfilmes feldolgozása, megörökítése, továbbadása, az ideológiai akadályok, tiltások ellenére, az anyaországban jelentős mértékben, már a Kádár-korszakban is működő Balázs Béla Stúdióban kezdődött el és folyik napjainkig. E téren érdemes megnézni és számon tartani, hogy 1945 után, az első kb. három évtizedben, főként az anyaországban, majd a nyolcvanas évek után már egyes határon túli kisebbségi magyar filmgyártásban is megjelent, megerősödött a tényfeltáró, szociografikus dokumentumfilm-gyártás is. Nem is kis számban. Személyes nyilvántartásom alapján, például nálunk, Vajdaságban, Jugoszláviában, napjainkig több mint félszáz, kimondottan elhallgatott, kisebbségi magyar tabutémának számító dokumentumfilm készült. Az utóbbi másfél évtizedben, e téren, az erdélyi magyar dokumentumfilm-gyártás is több filmmel felzárkózott.
Mindezeknek a filmeknek a begyűjtése, archiválása, kritikai feldolgozása még várat magára.
De mitől válik nézhető, élvezhető, elgondolkodtató, egyszóval katartikus hatású műalkotássá a valóság dokumentumfilmes feldolgozása?
Minden filmműfaj vonatkozásában elmondható, de kiváltképpen a tényfeltáró dokumentumfilmre igaz a megállapítás – az ideológiáktól független valóságfeltáró filmekre –, hogy mindig az a fontos, milyen kérdések, továbbgondolások fogalmazódnak meg a nézőben, milyen kérdések merülnek fel a film témájával kapcsolatosan. Amennyiben ilyen késztetést nem vált ki a film a nézőben, csupán annyit, hogy érdekes, szép, tetszetős, szemet gyönyörködtető stb., egy ilyen film elkészítése kevésbé értékes. Sajnálatomra, a világ filmművészetét is elérte a bulvárosodás. Ennek ellensúlyozásaként mi, akik elkötelezettjei vagyunk a tényfeltáró, oknyomozó, szociográfiai filmműfajnak, készítsünk minél több olyan filmet, amelynek van üzenete, állásfoglalása, hogy egy kis szerencsével, hatással lehessünk a társadalomra is.
E filmes műfaj vonatkozásában nem hagyhatom ki az alábbi, általam fontosnak tartott gondolatokat sem. Napjainkban a dokumentumfilm-alkotók számára is a felgyorsult, digitalizált világ, az új filmtechnika szoftverei nagymértékben kiterjesztették és gazdagították a dokumentumfilm formanyelvi, történetfeltárási és mesélési lehetőségek tárházát. De a formanyelvi választás tekintetében és ezeknek a helyénvaló alkalmazása terén, a dokumentumfilm-rendezőknek továbbra is szüksége lesz az intuíción, megérzésen alapuló, a témához illő ítélőképességre.
Bízva abban, hogy a különböző dokumentarista műfajok formálódása a jövőben nem lesz alárendelve ezeknek a szoftveri csábításoknak, hanem azok sokféle lehetőségei ellenére megmarad az egyedi megközelítésű, valós eseményekről, tényeken, létező alanyok vallomásain, és nem kitalált, fikciós alanyok, szereplők, áldokumentarista valóságon alapuló dokumentumfilmkészítés terjed el, ahogy ezt a klasszikus magyar dokumentumfilm iskola megalapozta, kijelölte számunkra.
Zárógondolatként: nagy dolognak tartom, hogy van saját filmnapunk, amely évről évre, néhány napon keresztül, több magyarlakta városban, betekintést nyújt alkotóink és filmjeink társadalmi, történelmi valóságunk filmmel történő ábrázolásába. Szeretném, ha a jövőben lenne kellő, e jeles napunkat megtartó, újítóképesség, elkötelezettség, ambíció, azokban az utódokban, akikre marad e rendezvény továbbéltetése.
