Az utolsó pár nap igencsak furcsa történései miatt ismét annak az egyénnek az életrajzához fordultam, aki jelenleg Szerbia kormányfője. Mi mindent lehet róla megtudni az internetről?

Miloš Vučević: Újvidéken, 1974-ben született, itt fejezte be az általános iskolát, gimnáziumba pedig Petrőcre járt (a rossz nyelvek szerint Újvidéken kezdte, ami nem ment neki), ott szerezte az érettségit és senki nem tudja, hogy szlovák nyelven – pedig azt nem ismerte – vagy szerben, de vannak olyanok is, akik állítják, soha nem látták Petrőcön (ezért nem tudni, hogy társadalmi vagy természeti-matematikai tagozatról állították-e ki számára az érettségi bizonyítványt). Valami hasonló történhetett a felsőfokú iskolájával is, hiszen Újvidéken, a Jogi Karon kezdte tanulmányait, az oklevelét mégis Kragujevacon adták ki, hiába áll a „hivatalos” életrajzában, hogy Újvidéken fejezte be az egyetemistáskodást 1999-ben. Ezután következik az én értelmetlenségem. Mivel a rendes vizsgaidőszak az egyetemen augusztus-szeptemberben volt, tegyük fel, eredményesen levizsgázott és megszerezte az oklevelét.

A képet a https://www.republika.rs jelentette meg, forrásként magánarchívumot tüntetett fel

Tegyük fel, hiszékeny vagyok, Meg lehet magyarázni, hogy az alul levő nevek miért nem lilák, hanem feketék, mert a nyomtatóból az eredeti festék – meglehet – kifogyott és pótlására csak feketét találtak. Valószínűleg ekkor automatikusan váltott a masina, ezért lettek a betűk egy kicsit nagyobbak, mint a fölötte lévők, na meg még a sorköz is megnövekedett valamicskét. Az, hogy megváltozott a sorok görbülete 1-2 fokkal, akár azzal is magyarázható, a fekete festék jobban melegszik, aminek hatására a papírt megnyújtotta a nyomtató! Az olyan apróságokat, hogy nem látunk iktatószámot, dátumot, de aláírással ellátott pecsétet vagy bélyegzőt sem, meg sem említem, biztosan tud az érintett észszerű (de az is lehet, valami fantasztikus) magyarázatot adni.

Igen ám, de itt jönnek az én problémáim, mert a már említett életrajza végén ez áll: oklevelet az Újvidéki Jogi Karon szerzett 1999-ben 8,84 átlagos osztályzattal, utána pedig Vranjéban és Gnjilanén teljesítette a katonai szolgálatot. Na mármost az egyetemen a rendes vizsgaidőszak augusztus-szeptemberben van, vagyis csak ezt követően tehetett volna eleget a katonaság iránti kötelezettségének.

Nem tudom, a kedves olvasók mennyire emlékeznek az 1999-es eseményekre? Segítek: Akkor létezett agy Allied Force nevő NATO-hadművelet, 1999. március 24-én kiterjedt légiháborút indítottak Jugoszlávia ellen. A végén, a június 9-én Kumanovóban aláírt egyezmény értelmében a jugoszláv katonaságnak ki kellett vonulnia Koszovó területéről, ami június 19-én az utolsó (most már nevezzük annak) szerb katonai egység, majd két napra rá a biztonságiak távozásával be is következett.

Amennyiben ennek tükrében tárgyaljuk az alapvető kérdést, egyedül két következtetést tudunk megállapítani:

1) Ha elfogadjuk ténynek, hogy Miloš Vučević szolgált a Jugoszláv Katonaságban, akkor azt csakis a Kumanovóben aláírt egyezmény kelte előtt tehette, azaz legkésőbb június19-én el kellett hagynia Koszovót, majd azt követően – nagy valószínűséggel augusztus végéig – le kellett neki szerelni. Ebből csak az következhet, az illető ebben az időszakban nem szerezhetett semmilyen – akár Kragujevacon vagy Újvidéken kiadott – oklevelet.

2) Ha azt fogadjuk el, hogy Újvidéken megszerezte a Jogi Egyetem oklevelét, akkor nem igaz, hogy a Jugoszláv (vagy Szerb) Katonaság bármilyen egységében szolgált.

Ha a világ bármely jogállamként működő részében egy magas tisztséget betöltő egyénről a levont következtetésekhez hasonló tény (bármelyik) derülne ki, annak – szinte azonnal – vissza kellene adni a mandátumát és ki kellene vonulnia a politikai életből. Zárszónak csak egy szerb közmondással tudok szolgálni: Живи били, па видели! Ha megéljük, meglátjuk!

Balla Lajos

Szerkesztőségi elhatárolódás