A belgrádi felső ügyészség elutasította Stevan Filipović rendező és Bojan Simišić, az Eko straža aktivistája által ismeretlen személy ellen tett büntetőfeljelentést, melyet a Kopaćemo weboldalt működtető személy ellen indítottak.

Simišić a Betának elmondta, hogy azért tettek büntetőfeljelentést, mert az említett weboldalon őket többedmagukkal környezeti terroristáknak nevezték. Kiemelte, az ügyészségi határozat nem tagadja, hogy az általuk meggyanúsított személy – aki ellen bizonyítékuk is van – indította el a webhelyet, de az ügyészség elutasítja azt, hogy bűncselekményről lenne szó. Ehelyett azt tanácsolta, hogy becsületsértés miatt pereljék be a gyanúsítottat.

Simišić elmondta, hogy ki kell deríteniük, hogy mi a valódi neve annak a férfinak aki az oldal mögött áll, mert évek óta hamis vezetéknéven szerepel mindenhol.

„Annyi digitális nyom és bizonyíték van ellene… Különböző stratégiáink vannak, és egy eljárásban becsületsértésért és a biztonság veszélyeztetése miatt is is beperelhetjük” – tette hozzá az aktivista és megjegyezte, hogy a weboldalt szerkesztő álnév mögött a Szerb Haladó Párt egyik magas rangú tagja áll.

Az ügyészség határozatában kiemeli, hogy a fenyegetettség érzése önmagában nem elegendő a biztonság veszélyeztetése bűncselekmény fennállásához, és az eljárás megindításához. Hozzáteszik, hogy megállapítást nyert, hogy Filipovićon és Simišićen kívül még 22 személy neve olvasható az említett weboldalon a „környezeti terroristák” listán, ahol mindegyikükről általános összefoglaló található, de az oldal szerzője sehol nem jelzi, hogy célja a felsorolt személyek fizikai megtámadása lenne. Az ügyészség szerint a környezeti terrorista megnevezés önmagában nem minősül bűncselekménynek.

Bűnvádi feljelentést tettek a „ökoterroristákat” tartalmazó lista miatt

Terroristák lennének a környezetvédő aktivisták?

„Tiltsák be a Kopaćemo honlapot és állítsák igazságszolgáltatás elé annak üzemeltetőit!”

Ćuta: Ha kell, környezetvédelmi terrorista és ökológiai tálib is leszek