Nem lehet, hogy a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) és más illetékes szolgálatok nem tudtak arról, hogy Szerbiában embereket képeznek ki Moldova destabilizálására, ahogy azt Moldova hatóságai állítják, csak minderről hallgattak – mondta Predrag Petrović, a belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatási igazgatója.

A moldovai hatóságok a múlt héten jelentették be, hogy több mint száz fiatalt azonosítottak, akiket állítólag Oroszországban, Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában képeztek ki az ország destabilizálására.

„Nem kell meglepődnünk, ha ez a hír igaz” – mondta Petrović az N1 Televízió műsorában. Emlékeztet, hogy a BIA vezetője egy évig Aleksandar Vulin volt, akit az orosz szolgálatok kitüntetettek, illetve Marko Parezanović, a BIA műveleti vezetője szintén jó kapcsolatot ápol az orosz hírszerzéssel, ráadásul, a hírek alapján Putyin személyesen kitüntette őt.

„Vannak olyan emberek a BIA-ban, akik nagyon jó kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal, és nem lehet meglepő, ha hallgattak ezekről a műveletekről” – vélekedik Petrović.

Kijelentette, hogy ha nem így lenne, Moldova erre felhívta volna Szerbia figyelmét, és megköszönte volna Szerbiának az együttműködést.

Szerbia helyzetének ez a hír nem kedvez

„Szerbia elkötelezett az EU-tagság mellett” Ebből a szempontból ez meglehetősen kellemetlen körülmény Szerbia számára” – hangsúlyozza Petrović.

Két szék között?

Petrović szerint az a fajta politika, ahol egy ország nem akar Kelet vagy Nyugat felé igazodni, olyan körülmények között lehetséges, amikor nincs komolyabb konfrontáció a nagyhatalmak között.

„Ez a politika nem működhet. Végül sem a Kelet, sem a Nyugat nem bízik benned. Úgy tűnik, hogy csak rövid távon akarsz pénzt tőlük, hosszú távon pedig nem számíthatnak rád” – mondta az N1 beszélgetőpartnere arra utalva, hogy Szerbia sokszor döntésképtelennek látszik ebben a kérdésben.

A BIA olyan, mint a titkosrendőrség ha a Jadar-projektről van szó

„A BIA ahelyett, hogy figyelné és kezelné a Jadar-projekt kapcsán kialakult helyzetet, az aktivistákkal és kritikusokkal foglalkozik, ezzel is hozzájárulva a helyzet forrósításához. Azzal, hogy letartóztatják az aktivistákat, gazdákat, lakosokat, azt üzeni a kormány, hogy belső ellenségnek tekinti ezeket az állampolgárokat, akik az egészséges lakóhelyük megmaradásáért küzdenek” – tette hozzá Petrović, és a végén rámutatott, hogy a BIA ilyen magatartása alkotmányellenes, és hogy annak cselekedetei egyetlen ember, azaz Szerbia elnökének akaratát tükrözik.