A Banja Luka-i Tropic kiskereskedelmi lánc a szerbiai piacra készül terjeszkedni, és várhatóan több üzletet is nyit Újvidéken és Belgrádban – tudta meg a Bloomberg Adria.

A Bloombergnek nyilatkozó forrás elmondása szerint minden üzlet legalább 1000 négyzetméter nagyságú lesz.

„Ez a kiskereskedelmi lánc élelmiszeripari termékeket kínál, valamint más árukat is, így a boltokban megvásárolható a kenyér és a kávé, de van fűnyíró is” – nyilatkozta a portálnak egy, a Tropic üzleti terveit ismerő forrás.

A Mirko Risović és családja tulajdonában álló kiskereskedelmi lánc a tervek szerint 2026-ban, de legkésőbb 2027-ben kezdi meg működését Szerbiában. A BiznisInfo.ba felkereste a vállalatot a hír kapcsán, de azok se nem erősítették meg, de nem is cáfolták azt.

„Még nem tudjuk megerősíteni a szerbiai piacra lépéssel kapcsolatos információkat” – közölték a BiznisInfo.ba-val.

A céget 1986-ban alapították, a kétezres évek közepére a boszniai Szerb Köztársaság legnagyobb kiskereskedelmi láncává vált. 2007-ben a Tropic a Delta Holding tulajdonába került, és Delta Maxi néven működött tovább, melyet később a belga Delhaize kiskereskedelmi lánc vásárolt meg. 2014-től a Tropic többek közt a Delhaize 39 bosznia-hercegovinai üzletét, köztük a Tempo és Maxi áruházakat átvéve működött tovább.