A nyár folyamán ismét rekordokat döntött a hőség és a szárazság. De hova tűnik a víz, és hosszú távon milyen hatásai lesznek annak, hogy egyre nagyobb a hőség? – sorozatunkban ennek járunk utána mezőgazdászokat, szakértőket, természetbarátokat kérdezve. 

Nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozókat érinti a szárazság, hanem a védelem alatt álló területek élővilágát is. P. L. I. természetbarát, észak-bácskai lakos – aki nem kívánt teljes névvel nyilatkozni – beszélt nekünk arról, hogy mi történik a védelem alatt álló területeken a hőség miatt.

„Az egész világon hatalmas klímaváltozás zajlik. Ez látszik az élővilágon is: azok a madarak, amelyek korábban erre haladtak, mostanra útvonalat változtattak. Ennek nem maga a klímaváltozás az oka, hanem a hatalmas szárazság. Évről évre egyre melegebb van, folyamatosan rekordok dőlnek meg, de a nagyobb probléma a csapadékhiány. Hiába esik csapadék, az nem úgy keletkezik, ahogy régen. Régen tavasszal volt csapadékosabb időszak, és nyáron is esett az eső. Ősszel ismét csapadékos időszak következett, majd jött a téli hótakaró. Ez ma már nem történik meg, ehelyett tavasszal van pár napunk, mikor hatalmas mennyiségű eső zúdul le, utána semmi. Ezt követi egy rendkívül száraz nyár, majd jön a kitolódott ősz októberben, amikor ismét esik egy kis csapadék. Az idei ősszel sem volt ez másként, nem is esett sem szeptemberben, sem októberben, november közepén jött egy kis eső, hótakaró nincs” – mondta a természetbarát, kiemelve, hogy ez azért is probléma, mert ha nincs csapadék, akkor a talajvíz sem töltődik fel. Ha pedig a talajvizek szintje csökken, az már hatalmas károkat okozhat.

„A 70-es években kiásott kanálisok véleményem szerint nincsenek megfelelően kezelve, hiszen szinte sosem zárjuk el ezeket. Egy természetes ciklusban jön az ősz csapadékos idővel, ekkor elkezdődik a talajvíz töltekezése. Érkezik a tél, jön egy nagy hótakaró, az adja a legtöbb talajvizet, aztán jön a tavasz, továbbra is olvad a hó, ekkor az egyik része a víznek lemegy a talajba, a másik része elpárolog. Ezt még követi egy csapadékosabb időszak, majd érkezik a nyár nagyobb kipárolgással. Most nem ez történik, hanem a kanálisokat bővítik, kotorják, hogy mélyebbek legyenek, mivel nincs csapadékunk, ami esik, az a kanálisba megy. Magyarkanizsa környékén a szikes talajnak pont az a funkciója, hogy a vizet megtartsa, az egész járásnak tocsognia kellene a vízben. Mivel azonban a kanálisokat nem zárjuk le, a talajvizet és a felszíni vizet is elszívják, és folyik a Tiszába. Az elmúlt 10 évben mintegy 7 métert esett a talajvíz, voltak olyan települések, ahol már az embereknek zuhanyozni nem volt vizük. Ha ezen nem változtatunk, oda juthatunk, hogy tényleg nem lesz vizünk” – tette hozzá. 

Beszélgetőpartnerünk szerint a változáshoz elég lenne a zsilipet elzárni: csapadék ettől nem lenne több, de javulna a talajvízszint, és 10–20 éven belül visszaállhatna a talajvíz szintje, ősszel ismét állhatna a víz nagyobb területeken, ami pedig hatással lenne a mikroklímára. 

„Hiszen mi is történik most? Hatalmas hőség volt, a kanizsai pusztát jártuk, és azt vettük észre, hogy a járás körül mindenhol szakad az eső, a pusztán azonban egy csepp sem esett. Egyszerűen nem tudott betörni az eső. Nem pang a víz itt, hiszen a kanálisok elviszik azt, kevés a nedvesség, csak a hő párolog, a meleg tör felfelé. Kialakul egy természetes fal, mint a Szaharában, ahol, ha a levegőben nagyobb a hő, akkor az eső nem tud bejönni, falba ütközik, mert a meleg nem engedi ezt át. Ha tudnánk hatni a mikroklímára, nagyobb páratartalmat fenntartani a levegőben, akkor át tudna törni, és ismét esne az eső. Ehhez azonban nagy változások kellenek a politikában és az emberi gondolatmenetben egyaránt” – emelte ki.

„A szárazság jelenleg nem csak nálunk tombol, azonban érdekes megfigyelni, hogy az ország déli részén árvizek vannak. Magyarországon szárazság, Németországban árvíz. Mindenki látja, aki ezzel foglalkozik, hogy valami probléma van itt. Nagy támogatásokat adnak jelenleg a vizes élőhelyek visszaállítására, tehát van remény arra, hogy globálisan ez változzon, azonban Szerbiában még nem tartunk itt, semmit sem teszünk azért, hogy a vizeinkre jobban vigyázzunk” – tette hozzá. Annak, hogy nem esik az eső, hosszú távú következményei is vannak.

„Mi történik akkor, ha ezek a vizes élőhelyek teljesen kiszáradnak? Először is teljesen megváltozik az élővilág, a biodiverzitás. Mi még nagyjából gazdagok vagyunk a fajok számát tekintve, de ha folytatódnak a szárazságok, tovább csökken a talajvíz, és akkor ez is csökkenni fog. A nagy mezőgazdászok, akik több hektárt művelnek, nem tudnak mivel locsolni. Míg korábban lehetett kútból, most hiába ásnak lefelé, alig van víz. Míg régen a 3-4 méterről felhozott talajvízzel főzni is lehetett, és itták is, ma ezt a felső szinti vizet már nem lehet inni. Sőt, 10 méterre kell lefúrni a vízért, ami szennyezett. Most a mezőgazdászok az ivóvíz rétegéig fúrnak, azzal locsolnak. Az ellocsolt víznek csak egy része kerül az atmoszférába, minimális kerül vissza a földbe, ami pedig visszakerül, az már szennyezett. Ritka az olyan gazda, aki ne permetezne vagy hordaná ki a szerves trágyát, és gépekkel művelik a földet, hogy gyors, hatékony legyen a munka. Minél több a termék, annál több a pénz. Azonban ha ez így megy tovább, akkor egy ponton se víz, se termőföld nem lesz. Még talán 10–20 évig lehet így működni, de el fogunk jutni arra a pontra, hogy annyira kizsigereljük a természetet, hogy nem lesz víz locsolni, sőt inni sem. Visszaállítani egy olyan dolgot, ami még valamennyire működött, egyszerűbb, mint a nulláról kezdeni” – mondta riportalanyunk, aki nem túl optimista a változással kapcsolatban.

„Nem tudom, hogy tudunk-e változtatni, jelenleg szerintem nem, hiszen azt látom, hogy mindenkit csak a saját pénze érdekel. Az emberek le vannak strapálva. A környezetszennyezés is ilyen téma. Soha nem fogsz látni egy szerbiait Németországban, hogy megáll az autóval, és kidobja a szemetet az utcára, mert olyan bírságot kaphat, hogy a gatyája rámegy. Amint hazaért, tekeri le az ablakot, és dobja ki a szemetet. Miért? Mert nincs rendszer, nincs büntetés. A bírság az egyetlen dolog, ami hatásos. Hogy az ember maga akar-e változtatni, az a személyiségén, az akaraterején múlik. Itt van ez a járás is, évek óta védettek a területek, kialakult a rendszer. Visszaállítanak egy területet, begyepesítik, mégis van, aki itt-ott beleszánt a legelőbe egy métert, aztán két métert, évről évre picit többet. Hiába a bírság, ördögi kör ez. Állami szinten kellene regulázni az egészet, és akkor működne, de a mi mentalitásunk egyelőre ezt nem engedi meg” – zárta a gondolatait.