Ez az év is jól kezdődik, gondolhatta Aleksandar Vučić, amikor reggeli kávézás közben meglátta az amerikai levelet vagy azt a reszkető lábú hivatalnokot, aki tolmácsolta neki az amerikai üzenet lényegét. Ha a hír nem is érte igazán meglepetésként, bizonyára nem örült neki, hogy immár hivatalossá vált: az Amerikai Egyesült Államok szankciókat vezet be a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen. Ugyanis a „mi” NIS-ünk lényegében orosz, vagy legalábbis a nagyobbik része orosz kézben van.
Mi ugyan eddig is tudhattuk, ha éppen akartuk, hogy a NIS tulajdonosa ötven százalékban a Gazprom Nyeft, hogy további 6,15 százalék van a Gazprom kezében, s a szerb állam csak 29,87 százalékos tulajdonrészt birtokol. Meg azt is tudhatta, akit éppen érdekelnek a gazdasági kérdések, hogy az amerikaiak nem igazán szeretik az orosz cégeket, azok rendszerint rajta vannak azoknak a vállalkozásoknak a listáján, amelyekkel szemben Washington mindenféle büntetőintézkedéseket vezetett be. A listán szerepel a Gazprom is, a Gazprom Nyeft is. Így aztán csak idő kérdése volt, hogy mikor kapnak észbe a tengeren túl, hogy azok a vállalatok is a listára kerüljenek, amelyeknek ezek a cégek a tulajdonosai.
S még mielőtt csúnya szavakat kezdünk el használni, nem árt felidézni: még nem végleges a dolog, Szerbiának február végéig van ideje arra, hogy valahogy eltüntesse az orosz tulajdonosokat a NIS-ből. Ezt a leginkább úgy tehetné meg, ha kivásárolja őket – már ha van annyi pénze…
Na most, azt azért érdemes tudni, hogy a NIS eredetileg tényleg szerb tulajdonban volt, csak éppen 2008-ban az akkori kormányfő, Vojislav Koštunica úgy döntött, hogy jól jönne az a pénz, amit az oroszok fizetnének a vállalatért, úgyhogy azt a kormány szépen el is adta a nevezett cégeknek. Persze, el lehet mélázni azon, hogy melyik univerzumban számított jó üzletnek Szerbia számára, hogy eladja a jól tejelő fejőstehenet, de meglehetősen felesleges ma már ezen agyalni.
A NIS elleni szankciókról az amerikai Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) döntött.
Éppen akkor, amikor már úgy tűnt az avatatlan szem számára, hogy most már semmi baj nem lehet, napok kérdése, és beiktatják Donald Trumpot, aki „a barátunk”, tehát majd kedvesebben viszonyul hozzánk, beütött a ménkű.
Ahogyan beütött Budapesten is, amikor kiderült, hogy ugyanez az amerikai szerv, az OFAC az Orbán-kormány egyik legnagyobb befolyással rendelkező miniszterét, Rogán Antalt is listázta. Pedig az anyaországban is számolgatják már, hogy mennyit kell még aludni Trump beiktatásáig…
A magyar miniszter egy másik listára, az úgynevezett SDN-re (Specially Designated Nationals and Blocked Persons List) került fel, amelynek segítségével azokat a személyeket, vállalatokat és szervezeteket listázzák, akiket az Amerikai Egyesült Államok kormányzata különféle okokból – emberi jogi visszaélések vagy korrupció gyanúja miatt – pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett.
A NIS és Rogán tehát két különböző listán van: a szerb vállalat az Oroszországgal szembeni szankcióson, a magyar tárcavezető meg azon, amelyre korrupció vagy az emberi jogok megsértése miatt kerülhetnek fel egyének vagy szervezetek.
Az azonban közös, hogy a listán szereplőkkel tilos üzletelni az Egyesült Államokban.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk is, Szerbia van jobb helyzetben, ugyanis a NIS esetében az ok és a követelmény egyértelmű: meg kell szabadulni az orosz tulajdonosoktól, és aztán minden visszakerül a régi kerékvágásba. Azt Vučić is elmondta, hogy Washington nem Szerbiát célozta, hanem az orosz vállalatokat. Persze továbbra is kérdéses, hogy az oroszok egyáltalán hajlandók-e eladni a részesedésüket, de emiatt fájjon az államfő feje. Azt ő is tudja, hogy ez a szankció nemcsak az amerikai üzletelést lehetetleníti el, hiszen az európai cégek sem akarnak semmit kockáztatni – márpedig aki a listán szereplőkkel üzletel, az bizony kockáztat.
Nyilván ad némi okot az aggodalomra, hogy Vučić a hír bejelentésekor nemcsak arról beszélt, hogy egyeztet az amerikaiakkal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de arról is, hogy máris indul Sanghajba, tehát könnyen elképzelhető, hogy kínai pénzzel vásárolná ki a többségi tulajdonost.
Rogán Antal helyzete kevésbé egyszerű, az ő esetében ugyanis az sem egyértelmű, hogy egészen pontosan miért került a listára. A magyar kormánytagok egybehangzó állítása, miszerint az egészről David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok leköszönt budapesti nagykövete tehet, enyhén szólva is megmosolyogtató – nincs ugyanis egyetlen diplomatának sem akkora hatalma, még ha szeretné is, hogy egy ilyen listára „beprotezsáljon” valakit. Rogán nem az az utazgatós miniszter, úgyhogy a beutazási tilalom vélhetően nem is érinti olyan fájdalmasan, s arról sem tudni, hogy lennének üzleti érdekeltségei az Egyesült Államokban, így tehát amiatt sem kell aggódnia, hogy esetleg elkobozzák az ottani vagyonát. Az ő esetében leginkább a presztízs sérült, hiszen legalábbis szenzációszámba megy, hogy Washington egy vele szövetséges ország regnáló miniszterét szankcionálja, ráadásul éppen az állítólagos korrupció miatt – ami azért sokkal súlyosabb bűnnek számít pár száz, pár ezer kilométerrel arrébb, mint errefelé, ahol szinte homlokráncolást sem ér az ilyesmi.
A magyar kormánymédia hiába dühöng, hogy az amerikaiak nem hozták nyilvánosságra a „vádakat”, az úgynevezett Magnitsky-törvény ugyanis, amelynek alapján Rogánt szankcionálták, ezt nem is írja elő. Nem lát elő bírósági eljárásokat, nem igényel nyilvános bizonyítékokat – itt egyszerűen arról van szó, hogy az érintett amerikai üzletelését korlátozzák.
És persze könnyen megtörténhet, hogy Trump beiktatása után Rogán valamikor majd le is kerül a listáról.
A NIS-nek nem lesz ilyen könnyű dolga.
Vagy éppen sokkal könnyebb lesz, éppen csak azt a többségi orosz tulajdonrészt kell kivásárolni. Hogy most kínai, netán amerikai pénzzel, azt majd érdemes lesz megfigyelni…
