A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV) a képviselői csütörtökön elhagyták a szabadkai képviselő-testület ülését, így tiltakoztak Stevan Bakić polgármester horvátok elleni gyűlöletbeszéde ellen, és megszakították az együttműködésüket a Szerb Haladó Párt és Vajdasági Magyar Szövetség alkotta hatalmi koalícióval Szabadkán.

Stevan Bakić a Banijai prelo nevű rendezvényen azt mondta, hogy „az usztasák megint megtámadták Szerbiát” és hogy „ezek az események mögött a horvát titkosszolgálatok állnak”.

A DSHV ezt a szabadkai horvát közösség méltósága és biztonsága elleni elfogadhatatlan támadásnak minősítette, de azt is felrótta a hatalomnak, hogy évek óta nem foglalkoznak a horvát kisebbség elemi kommunális gondjaival, például a tavankúti ivóvíz hiányával sem.

A DSHV három képviselője elhagyta az ülést, de a polgármester kijelentése miatt az ülést a Horvátok Demokratikus Közösségének (DZH) a képviselője is bojkottálta.

Jasna Vojnić, a Szerbiában élő horvát nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának (HNV) elnöke az Instagramon úgy reagált a történtekre: remélhetőleg ez komoly fordulatot jelent a DSHV politizálásában, és ezentúl zéró toleranciát fognak tanúsítani a horvátok és Horvárország elleni gyűlöletbeszéddel szemben.

A DSHV 2024-ben azzal a reménnyel csatlakozott a hatalmi koalícióhoz, hogy részt vállalhat majd a döntéshozatalokban – ez az együttműködés most megszakadt Szabadkán, de folytatódik Zomborban, tartományi és köztársasági szinten is, ahol Tomislav Žigmanov kisebbségi és emberi jogi miniszter. A vajdasági horvát sajtó szerint egyre hangosabbak azok a követelések, hogy az együttműködés a hatalommal minden szinten szűnjön meg.

„A horvátok elleni uszítás miatt Žigmanov vagy hívassa össze a kormányt, vagy mondjon le!”