A szerbiai egyetemisták tiltakozásait és követeléseit támogató Banja Luka-i egyetemisták reagáltak Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének február 15-ei állításaira, amelyek a Szerb Haladó Párt (SNS) szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) nagygyűlésén hangoztak el.

Mint írják, a Sretenje (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnepe 2025-ben arról marad emlékezetes, hogy azt Szerbiában két különböző helyszínen ünnepelték meg, két különböző gondolat és két különböző világnézet mentén.

„Ezek egyikét nyíltan támogatta Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, aki a szávaszentdemeteri gyűlésen beszédében számos problematikus állítást fogalmazott meg a boszniai Szerb Köztársaság polgárainak nevében” – mutatnak rá az Egyetemisták az egyetemisták mellett elnevezésű nem formális csoport köré tömörülő Banja Luka-i hallgatók.

Hozzáteszik, amellett, hogy Dodik dicshimnuszokat zengett Szerbia államelnökének, a szerbiai egyetemistákról és professzoraikról is beszélt.

„Azzal vádolta meg őket, hogy az USAID támogatásával Szerbia és annak elnökének megdöntésén dolgoznak. Ez az állítás nemhogy hazugság, hanem kísérlet egy olyan narratíva megteremtésére, amelyben az egyetemi hallgatókat és professzoraikat külföldi bérencként bélyegzik meg. Emlékeztetnénk, hogy Dodik 2023-ban kijelentette, az USAID jelentős pénzügyi támogatást nyújtott a boszniai Szerb Köztársaságnak, és köszönetet mondott a szervezetnek, valamint az együttműködés folytatását is ígérte” – mutattak rá az egyetemisták.

Kiemelték továbbá, hogy Dodik általános értékelésekkel és szelektív logikával érvelve kijelentette, hogy a szerbiai egyetemisták visszaélnek az újvidéki tragédiával.

„Ugyanakkor azt is állította, hogy minden szerb támogatja Aleksandat Vučićot. Ez vajon azt jelenti-e, hogy azok a szerbek, akik másként gondolkodnak, nem is igazi szerbek? Ez vajon nem a szabad gondolkodás elleni támadás?” – áll a közleményben.

Hozzáteszik, erélyesen elítélik Dodik kijelentéseit és felszólítják a boszniai Szerb Köztársaság elnökét, hogy ne avatkozzon be Szerbia belügyeibe.

„A boszniai Szerb Köztársaságban olyanok is élnek, akik támogatják Szerbia demokratikus újjászületését, amely az egyetemisták és független hazafiak vezetésével folyik. Az az állítás, hogy a teljes boszniai Szerb Köztársaság a szerb államelnököt támogatja és hogy az egyetemisták ellen vannak, szemenszedett hazugság” – zárják közleményüket a Banja Luka-i egyetemi hallgatók.

Aleksandar Vučić és Milorad Dodik az egyetemista tiltakozásokkal szemben szervezett haladópárti ellentüntetésen Szávaszentdemeteren (Fotó: Beta)