Csütörtökön indult útnak a törökbecsei, háromgyermekes édesapa, Darko Puligrački, hogy gyalog megtegyen 135 kilométert Versecig, mindezt pedig azért, hogy támogassa az egyetemi hallgatókat és a követeléseket, írja a Webinfo. Első nap 70 kilométert tett meg, Szécsányban pihent meg. A maradék 65 kilométert két napra osztja fel, tervei szerint pedig Versecre pontosan délben, a tüntetésre érkezik.
Annak ellenére, hogy nagyon hideg van, azt mondja erőt a rengeteg támogatás ad, amit útközben kap. A közösségi oldalakon rengetegen támogatják, s így is könnyedén sétál, annak ellenére, hogy az útra egyedül indult.
Nem ő az első törökbecsei, aki ilyen módon támogatja az egyetemistákat. Darko előtt Popov Srđan gyalogolt el Újvidékre hasonló céllal, hogy ezzel járuljon hozzá és támogassa az egyetemi hallgatók követeléseit és a változást.
Darko úton (021.rs)

