Szerdán tette közzé a Belgrádi Egyetem Szakértői Csoportja azt a jelentést, amely az egyetemisták követelményeinek teljesítésének mértékéről szól. Már a jelentés elején megállapítják, hogy „nem lehet teljes betekintést nyerni a dokumentációba, amely a vasútállomás épületének rekonstrukciójára, átalakítására és bővítésére vonatkozik az Újvidéki Vasútállomáson.”

A szakértői csoport kiemeli, hogy a hiányzó dokumentációtól függ az is, hogy az előtető a szakszerűtlenség vagy a korrupció miatt omlott-e össze. A jelentés alapján arra lehet következtetni, hogy a hallgatók azon követelése, miszerint a hivatalos intézmények weboldalain tegyék elérhetővé a dokumentációt, nem teljesült, foglalta össze az Insajder.

A jelentésben megállapították, hogy a felsőoktatási törvény elfogadásával a hallgatók negyedik követelése – amely az egyetem finanszírozására vonatkozó költségvetési források növelését célozza – teljesült, és most a kormány feladata ennek végrehajtása.

A hiányzó vagy nem teljes dokumentáció:

  • Nem található és nem elérhető – az alvállalkozók és beszállítók kiválasztásának folyamatát bemutató dokumentáció nem elérhető az egész projektre, így az újvidéki vasútállomás épületére vonatkozóan.
  • Nem teljes – a finanszírozók és befektetők, az Építésügyi Minisztérium és Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat jóváhagyását tartalmazó dokumentáció az alvállalkozók és beszállítók kiválasztására vonatkozóan.
  • Nem átfogó – az alvállalkozói szerződésekkel, azok mellékleteivel és módosításaival kapcsolatos dokumentáció, az Újvidéki Vasútállomás alvállalkozói munkálataira vonatkozóan. Hiányoznak bizonyos mellékletek és módosítások, sőt egyes alapszerződések nem tartalmazzák az összes oldalt sem.
  • Nem teljes – a kivitelezés ideiglenes és végleges helyzetjelentéseit, valamint a számlákat tartalmazó dokumentáció az Újvidéki Vasútállomás alvállalkozói munkálataira vonatkozóan. Hiányoznak mind az ideiglenes, mind a végleges helyzetjelentések, valamint a számlák.

A Belgrádi Egyetem szakértői csoportja a jelentés összegzésében megjegyzi, hogy a dokumentáció hiányának oka lehet a publikálás elmaradása, de az is lehet, hogy a folyamatban részt vevők nem adták át ezeket a dokumentumokat, és az is előfordulhat, hogy azok egyszerűen nem léteznek.

A jelentés elején ezt írják:
„A kivitelező által vezetett építési naplók, amelyek nyilvánosan elérhetőek, nem felelnek meg teljes mértékben az érvényes szabályzatoknak, és nem teljesen összhangban állnak a Felügyeleti Hatóság nyilvánosan elérhető jelentéseivel.”

Aleksandar Vučić bejelenti, hogy hamarosan közzéteszik az összes dokumentációt (Screenshot)

Ezután a hiányzó dokumentumok felsorolása folytatódik: alvállalkozói építési naplók, a kivitelezők havi jelentései, valamint a kivitelező által készített kísérő dokumentáció, beleértve az ütemterveket, gépészeti és munkaerő-terveket, valamint az anyagbeszerzési terveket.

A szakértői csoportok megállapítják, hogy a tervezők által készített dokumentáció teljesebb, míg a kivitelezők által az építési munkálatokhoz készített dokumentáció, ami „szinte teljes egészében nem elérhető.”

Miközben sok lényeges dokumentumot nem tettek közzé, nagy mennyiségben kerül nyilvánosságra olyan dokumentáció, amely nem kapcsolódik közvetlenül az épület rekonstrukciójához. A jelentés példát is hoz erre:
„Az építési engedély kiadására benyújtott műszaki dokumentáció több mint 1 200 kötetnyi tervet és tanulmányt tartalmaz, amelyekből az Újvidéki Vasútállomás komplexumára mindössze az iratok 7 százaléka, magára az állomásépületre pedig kevesebb mint 3 százalék vonatkozik.”

A dokumentáció publikálása rendszertelenül történt, kettőzésekkel, nem megfelelő jelölésekkel – ez csupán néhány további megállapítás a jelentésből. A dokumentum teljes egészében megerősíti az Insajder oknyomozó műsor A zuhanás kronológiája című december eleji riportjának következtetéseit.

A szerződéses felelősségről

A Belgrádi Egyetem szakértői, anélkül hogy az ügyészségi eljárásokba beavatkoznának, megjegyzik, hogy a kereskedelmi szerződés szerint a kivitelező – a kínai China Railway International Co. Ltd. és China Communications Construction Company – elsősorban felelős „a testi sérülésekért, betegségekért vagy halálesetekért.”

Felelősség terheli a finanszírozót, az Építésügyi Minisztériumot, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalatot is – de csak abban az esetben, ha a finanszírozó és a befektető, tehát az állam, szándékosan megszegi a szerződést. Amennyiben nem ez a helyzet, a felelősség a kivitelezőt terheli.

Ha a befektető, vagyis a Vasúti Infrastruktúra a használatba vételi engedély kiadása előtt kezdi el használni az épületet, akkor a kivitelező többé nem felelős, hanem a befektető. A jelentés felveti a kérdést, hogy miért kezdték el használni az Újvidéki Vasútállomást anélkül, hogy az építési munkálatok műszaki átvétele megtörtént volna.

A szakértők kiemelik, hogy nem egyértelmű, a Kereskedelmi Szerződés előír-e vitarendezési bizottságot vagy nemzetközi választott bíróságot az előtető összeomlásának felelősségének megállapítására.

Ez pedig kulcsfontosságú annak eldöntéséhez, hogy a felelősség szakmai mulasztás vagy korrupció eredménye-e.

Ha az előtető kizárólag szakmai hibák miatt omlott le, akkor a fő kivitelező – a kínai vállalatok – felelőssége merül fel, mivel a szerződés szerint a kivitelező felelős minden alvállalkozó magatartásáért és mulasztásáért is.

Ha azonban az előtető összeomlásának oka a kivitelező, a befektető, az Építésügyi Minisztérium és a vasúttársaság együttes felelőssége, akkor a korrupció a legfőbb ok.

„A korrupciót szélesebb értelemben értelmezzük, nem csupán gazdasági, hanem politikai korrupcióként is. Az elérhető és hiányzó dokumentáció pedig megalapozza ennek gyanúját” – olvasható a jelentésben.

A tragédia helyszíne november 1-én (Beta)