A pénteki általános sztrájkban azokat a tanügyi dolgozók is részt vesznek, akiknek a munkabeszüntetés miatt a hatalom csökkentette a fizetését. Ma az ellenzéki pártok is a tanárok mellé álltak, írja az N1.
A Környezetvédelmi Felkelés mozgalom értékelése szerint a hatalom „újabb erőszakot követ el” Szerbia alkotmánya és törvényei ellen azáltal, hogy nem fizeti ki a tanügyi dolgozók bérét, az oktatási minisztérium képviselői pedig ezzel a hivatali visszaélés bűncselekményét követik el.
A mozgalom sajtóközleménye szerint a minisztérium illetékesei ilyen módon az iskolaigazgatókat is bűncselekmény elkövetésére bujtják fel, hiszen azzal, hogy az alkalmazottakat megfosztják fizetésüktől, megsértik a munka- és szociális biztosításhoz való jogot.
„A jövedelmet, ami szociális-gazdasági kategória, Szerbia alkotmánya és törvényei szerint nem lehet olyan módon visszatartani, ahogyan azt az oktatási minisztérium próbálja megmagyarázni” – áll a Környezetvédelmi Felkelés sajtóközleményében.
A mozgalom felszólította a hatalom képviselőit, hogy hagyjanak fel az alkotmány és a törvények „megerőszakolásával”, az iskolaigazgatóknak pedig azt, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket és védjék meg az alkalmazottak jogait.
„Mindazoknak a tanügyi dolgozóknak, akik jogalap nélkül nem kaptak fizetést, vagy csökkentett összeget kaptak, minden jogi és politikai segítséget megadunk” – áll a közleményben.
Kiemelték, hogy a jövedelem összege akkor csökkenthető, ha az alkalmazott betegszabadság miatt ideiglenesen akadályoztatva van a munkavégzésben.
„A tanügyi dolgozók esetében ezúttal a sztrájktörvényben előírt fizetésmegvonást sem lehet alkalmazni, mivel ők nem sztrájkolnak, hanem élnek a törvényes jogukkal, hogy a munkahelyi biztonságról szóló törvény alapján megtagadják a munkát, ez a jogszabály pedig nem látja elő a bérmegvonást” – hangsúlyozza a Környezetvédelmi Felkelés.
Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke azt X-en azt írta, „Andrej kormányfő, és Mali kincstárnok már a tenyerüket dörzsölik, hogy hogyan fogják lenyúlni a tanügyeseknek ki nem fizetett milliárdokat.
Illusztráció (N1)

