Szerdán este tíz órára tüntetést szerveztek az egyetemi hallgatók a Szerbiai Rádió és Televízió székháza elé Belgrádban. A felhívást az esti órákban tették közzé, mert a fél nyolckor kezdődő híradóban arról beszéltek, hogy több egyetemen is megszűnt a blokád, ami az egyetemisták szerint hazugság.

Az N1 tudósítása szerint a tüntetés tíz órakor kezdődött, célja pedig az volt, hogy a híradó harmadik adásában “közöljék”, hogy nem szép hazudni.

A fél nyolckor kezdődő híradóban a köztévé közölte, hogy többek között a Belgrádi Üzleti Akadémia, a Politechnikai Akadémia, a šabaci Szaktudományok Akadémiája, valamint a Média és Kommunikációs Egyetem hallgatói megszüntették a blokádot.

Az RTS épülete előtt sok polgár is megjelent, az egyetemisták pedig azt skandálták: „Pumpáld”, „Nem szép hazudni”, „Még blokádban vagyunk”. Kiemelték, csakis akkor folytatódik a tanítás, amikor a követeléseknek eleget tesznek.

A köztévé erkélyén transzparenseket húztak ki, amin többek között azt írta: “Az egyetemisták rádióhulláma”, “A mi harcunk gyengéd”.

A Takovo utcát a tüntetés idejére lezárták, az egyetemisták rendfenntartói az épület bejárata előtt sorakoztak fel és senkinek sem engedték, hogy annak közelébe menjen.

A tüntetés éjfélkor ért véget, miután a köztévé harmadik híradójában felolvasták a cáfolatot, miszerint a fél nyolcas híradóban közzétett hír a blokádok megszűnéséről nem igaz, minden egyetem továbbra is blokád alatt van.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!