Fodor Zoltánt 2021-ben választották meg először a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (VANCSESZ) elnökévé. Az elmúlt négy évben alázatos, kitartó és becsületes munkájának köszönhetően, a VANCSESZ két nagycsaládos egyesülettel bővült és helyet kapott a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségében is. Nem meglepő, hogy április 5-én, a tisztújító közgyűlésen másodjára is megválasztották, újabb négy évre. Interjú Fodor Zoltánnal.

Mire a legbüszkébb elnökként az elmúlt négy évből?

– Annak idején úgy léptem ebbe a pozícióba, hogy azt megelőzően szinte semmi rálátásom nem volt a VANCSESZ működésére és büszke vagyok, hogy kisebb-nagyobb nehézségekkel ugyan, de sikerült a vezetést átvennem és megoldani az éppen függőben lévő problémákat, ügyeket. Talán ez váltja ki nálam a legnagyobb megelégedést. Természetesen voltak, akik segítettek abban, hogy ez a vezető váltás minél zökkenőmentesebb legyen, amiért azóta is hálás vagyok nekik.

Ha ki kellene emelnie három, olyan önnek köszönhető változást, amit a VANCSESZ az elmúlt négy évben elért, mi lenne az?

– Az egyik az mindenképp az alapszabályzat rendbe tétele lenne, amit kiemelnék. A másik, hogy a VANCSESZ két új nagycsaládos egyesülettel is bővült ez idő alatt, minek köszönhetően még több lehetőségünk nyílt a különböző pályázatokon részt venni. Illetve, ezáltal tagja lehetek a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének is, ami ugyancsak sok-sok új lehetőséget nyitott ki előttünk. A harmadik pedig, hogy sikerült olyan problémákat megoldani, amelyek hosszú ideje akadályozták bizonyos egyesületek működését. De, ha egy-két konkrétumot is mondhatnék: emléktáblát avattunk Péterrévén a Nagycsaládos házon Krizsán Vilmos előtt tisztelegve. Ugyanezen a házon végeztünk néhány belső átalakítást, amivel hatékonyabbá, kihasználhatóbbá és alkalmasabbá tettük az épületet a rendezvényeink megtartására. És rendeztük a magyarkanizsai egyesület sorsát is, így egy ideje zavartalanul működnek ők is.

Kikből áll a szövetség?

– A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségéhez azok az egyesületek tartoznak, akik egy-egy településen összefogják a vajdasági családokat. A szövetségnek jelenleg kilenc egyesület tagja, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 384 család tartozik a látókörünkbe. A szövetség igazgató bizottságába, ezeknek az egyesületeknek a vezetői tartoznak, illetve az egyesületek által kinevezett küldöttek. Az ő személyüket az egyesületek határozzák meg, a szövetségben egyedül az elnököt és a két alelnököt választjuk meg szavazással. A legutóbbi tisztújító közgyűlésre április 5-én került sor, ahol újabb négy évre bizalmat szavaztak számomra az egyesületek vezetői/képviselői. Végtelenül megtisztelő és nagyon hálás vagyok nekik ezért. A két alelnök személyében pedig Török Beátát, az adai Tűzsziget TINCSE és Tóth Gabriellát, a topolyai „3+” NCSE elnökét tisztelhetjük.

Mit jelent önnek, hogy újraválasztották?

– Számomra ez egy nagy megtiszteltetés, ahogyan azt mondtam, és úgy érzem, hogy egy kicsi elismerés is, hogy a nehézségek és nézetkülönbségek ellenére is, megbíznak bennem, elismerik a munkámat. Örülök, hogy a terveim megvalósításához most az újraválasztásommal lehetőséget kaptam. Az egyik legfontosabb céljaim között most a zentai nagycsaládos egyesület újraindítása szerepel, ehhez azonban előbb fel kell kutatnom azokat a családokat, akik csatlakoznának ehhez az egyesülethez, jelenleg ezen is dolgozom.

Disznótorossal és díjátadóval zárta az évet a VANCSESZ (galéria)

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!