A tiltakozó egyetemisták és polgárok „folytatni fogják az erőszakot”, és az állam majd eldönti, hogy „melyik percben tesz pontot az erőszak végére” – közölte szerdán este a Pink televízióban Aleksandar Vučić államfő. Arról is beszélt ismét: egészen biztos abban, hogy „Szerbiában véget ért a színes forradalom.”

„Március 15-én volt lehetőségük arra, hogy engem likvidáljanak. Azon a délutánon kiderítettem bizonyos bűnözői csoportok terveit – nem az egyetemistákról beszélek, akik együttműködtek bizonyos állami struktúrákkal” – mondta. Hozzáette: a Szerbiai Rádió és Televízió blokádja „példátlan bűncselekmény”.

Az államfő arról is beszélt, hogy az illetékes állami szervek rendelkeznek olyan hang- és videófelvételekkel, amelyeken az látható, hogy egyes egyetemi tanárok külföldi diákokat vizsgáztatnak Szerbiában, akiktől szerinte pénzt fogadnak el, miközben a hazaiaknak még online órákat sem hajlandók tartani. „Ezért börtön jár, hamarosan látni fogják, hogy néz ez ki” – mondta.

Vučić szerint Szerbiában „a gazdagok és kiváltságosok” lázadása folyik, mert a tiltakozásokon és a blokádokon „nincsenek szegények”.

Az államfő azt is bejelentette, hogy Vid napján, azaz június 28-án felavatják az autópálya Preljina–Požega szakaszát, a Belgrád–Szabadka közötti vasutat pedig július 7-én adják át rendeltetésének.

Fotó: AP/Darko Vojinovic

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

 

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!