A „vörös arany”, vagyis a málna szüretje a hónap közepén kezdődik, a hazai málnatermesztők pedig már nagyban próbálnak idénymunkásokat találni. A hirdetésekben négy-ötezer dináros napidíjat is kínálnak, ennek ellenére egyre alacsonyabb az érdeklődés, a jelentkezők inkább csak tájékozódnak, mint hogy el is vállalják a munkát, írja a Blic Biznis.
Zömmel a nyugat-szerbiai termesztők azok, akik az elmúlt hónapokban ilyen hirdetéseket adtak fel.
A hirdetésekben közös, hogy a termesztők szállást és ételt is biztosítanak a potenciális idénymunkásoknak, napidíjként pedig 4000-5000 dináros összeget jelölnek meg, vagy pedig azt, hogy a „kifizetés megállapodás szerint”, ugyanis az elvégzett munka hatékonyságát is figyelembe veszik.
A termesztők elmondása szerint egyre kevesebb az érdeklődő, férfi munkaerő pedig már szinte nincs is, mivel a férfiak inkább építkezéseken vállalnak szezonmunkát.
Az ariljei termesztők rámutattak, hogy a napszám a málna árához képest az elmúlt években az egekbe szökött. Ezt azzal magyarázzák, hogy a nagy hűtőházak és exportőrök, akik nagy területen gazdálkodnak, nepáli, pakisztáni és kubai munkásokat alkalmaztak, akiknek 3-4 euró bért adtak. Mivel ezt a hazai idénymunkások tisztességtelen konkurenciának tartják, ezért nem hajlandóak napi 5000 dinárnál kevesebbért dolgozni.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

