Hosszas várakozás után új dátumot tűztek ki az Ax-4 űrküldetés indulásának, amely alkalmával Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra látogat, írja a 24.hu.

A tervek szerint június 22-én, vasárnap indulhat el a legénység, a pontos időpontot azonban egyelőre nem ismertették.

A korábbi várakozások szerint Kapu Tibor küldetése már 2024 októberében kezdetét vehette volna, ám a dátumot augusztusban 2025 tavaszára változtatták. Majd ez év januárjában a legénység megkapta a szükséges engedélyeket, így úgy tűnt, minden sínen van, a felbocsátás dátumát ki is tűzték május 29-ére. Napokkal az indulás előtt viszont június 8-ára módosították. Majd ismét halasztás történt, június 10-e lett az új dátum, viszont az erős szélre hivatkozva eltolták, de mindössze egy nappal. Most, talán megtörténhet a várva várt kilövés.

Kapu Tibor a tervek szerint 14 napot tölt majd az ISS-en, és társaival együtt rekordszámú, mintegy 60 tudományos kísérletet végez el.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!