Július 10. és 13. között ismét Nyárhangoló Fesztivál lesz Palicson, ahol ezzel egyidőben rendezik meg a Kincses Pince Kárpát-medencei vándor borfesztivált is.
Július 11-én fergeteges koncertre várják a fesztiválozó közönséget a szervezők: ezen a pénteken 21 órai kezdettel a Magna Cum Laude lép fel a palicsi Nagyszínpadon.
A fesztivál ingyenes. A legkisebbek mellett idén a kamaszoknak is szerveznek programot, de lesznek koncertek, stand-up előadások, közéleti beszélgetések, kiállítások, és természetesen ezúttal sem marad el a kézművesek kirakódóvására, illetve a színes gasztronómiai kínálat. A korábbi évektől eltérően, a nyári melegre való tekintettel ezúttal minden program 17 órakor kezdődik, így a várakozások szerint a szokásosnál is látogatottabb lehet a rendezvény.

