Miután Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kijelentette, hogy a hadsereg jelenlegi prioritása a hivatásos katonák toborzása, az elemzők a Blic napilapnak úgy nyilatkoztak, reálisabb, hogy a sorkatonai szolgálat első újoncai jövőre kezdik meg szolgálatukat. – különösen, hogy ehhez még törvény sem született. Véleményük szerint ez a megközelítés logikus, mivel a hadsereg teljes modernizálása a cél.
Vučić hétfőn, a vezérkari főnök kibővített testületi ülését követően nyilatkozta, hogy szóba került a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása is, de hozzátette, a hadsereg elsősorban „erőteljesen és hatékonyan szeretné feltölteni az egységeket hivatásos katonákkal”.
Zoran Dragišić, a Belbiztonsági Kar professzora és a Szerb Haladó Párt képviselője a Blic-nek úgy nyilatkozott, hogy nem reális, hogy már szeptembertől lennének sorkatonák a hadseregben, még ha korábban ez a hónap is került említésre a kötelező szolgálat visszavezetésének kezdeteként.
Dragišić: szeptemberben még nem indulhat el a kötelező szolgálat
“A kötelező sorkatonai szolgálatot még 2010-ben függesztette fel a Képviselőház, és még mindig nincs törvény a visszaállításáról” – magyarázta Dragišić.
Hozzátette, hogy először a hivatásos egységeket kell maximálisan feltölteni.
“Ez indokolt megközelítés, mivel csak ezután lehet látni, milyen összetételű a hadsereg, és valójában hány sorkatonára van szükség. Ezért reálisabb, hogy csak jövőre térjenek vissza a kötelező szolgálathoz” – értékelte Dragišić.
A szakértő szerint most egy digitális hadsereget építenek, amely a jelenlegi ukrajnai és közel-keleti háborúk tapasztalatait használja fel.
A sorkatonákat három csoportba osztanák
A Védelmi Minisztérium már tavaly nyilvánosságra hozta a kötelező katonai szolgálat visszaállításával kapcsolatos részleteket:
19 és 27 év közötti fiatalokat érintene, három csoportba osztva:
- Azok, akik fegyverrel kívánnak szolgálni, 75 napos kiképzésen vesznek részt;
- Az idősebbek rövidebb szolgálati időre számíthatnak;
- Akik lelkiismereti okból utasítják el a fegyveres szolgálatot, civil szolgálatot teljesítenek – 155 napig.
Az is ismert, hogy akik halasztják a szolgálatot, legkésőbb 30 éves korukig kötelesek lesznek bevonulni, akár fegyverrel, akár anélkül.
Először a 2006-os születésűeket soroztatnák be?
Milan Mojsilović vezérkari főnök korábban bejelentette, hogy először a 2006-ban születetteket regrutálják.
“Egy évfolyamban akár 20.000 katonával számolunk, évente, osztva ciklusokra: 2,5 havonta 5.000 katonával – mondta Mojsilović.”
Az első harminc nap
A sorkatonai szolgálat első hónapjában a besorozott újoncok:
- Lövészeti kiképzést,
- Egyéni felszerelés használatát,
- Törvényismereti és elsősegélynyújtási képzést kapnak.
A második hónapban taktikai kiképzés következik (pl. géppuskás vagy lövész), nappali és éjszakai lövészetekkel.
Az utolsó 15 napban pedig tábori és gyakorlati körülmények között zajlik a kiképzés.
A kilenc kiképzőközpontban instruktori módszerrel zajlik majd a képzés, míg mások az egységeiknél kapják meg az alapfelkészítést.
Az idősebbek rövidebb időre mennének?
A legnagyobb kérdés, hogy a 19 év felettiek, vagyis a dolgozók, egyetemisták hogyan fogják letölteni a szolgálatot.
A munkahelyi státusz szüneteltetése kötelező lesz – különösen a közszférában. Emellett javasolni kívánják, hogy a kötelező szolgálat idejére hitelmoratóriumot biztosítsanak.
A civil szolgálat 155 nap lenne – de laktanyában
Azok, akik lelkiismereti okból elutasítják a fegyveres szolgálatot, 155 napig „civilként” szolgálnak. Ennek két formája ismert:
- civil intézményekben,
- laktanyában, de fegyver nélkül.
Korábban az első modell létezett Szerbiában, de sokan ezt kiskapunak használták, így gyakorlatilag elkerülték a katonáskodást. Most a Védelmi Minisztérium és a vezérkar azt javasolja, hogy a civil szolgálat is a laktanyákban történjen.
– A hadseregben vannak olyan szakterületek, amelyekhez nem kell fegyveres kiképzés – mondta Mojsilović, hozzátéve, hogy a hadsereg nem tesz különbséget vallási vagy nemzetiségi hovatartozás szerint – akár tűzoltóként is szolgálhatnak.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

