A mandátumok átadása nélkül kezdjék meg a parlamenti munka bojkottját – erre szólították fel a tiltakozó egyetemisták a képviselőházi ellenzéket, amely ily módon gyakorolhatna nyomást a hatalomra a rendkívüli választások kiírása érdekében.

A Demokrata Párt közleményben fordult a parlamenti ellenzékhez, ebben azt írták: haladéktalanul hagyjanak fel az értelmetlenné vált parlamenti munkával és csatlakozzanak az egyetemisták világos és jogos követeléseihez.

„A mi képviselőink több mint hat hónapja nem vesznek részt ennek az intézménynek a munkájában, mivel az kizárólag Aleksandar Vučić autoriter rendszerének a kulisszája. Meggyőződésünk, hogy minden ellenzéki erő felelőssége ebben a pillanatban, hogy a polgárok, és ne a demokrácia látszata mellett álljon ki” – írták.

Ana Brnabić szerint a Demokrata Párt felhívása értelmetlen, mert a volt rendszer pártjaitól az lenne a felelősségteljes magatartás, ha a választói elvárásoknak megfelelően intézményes keretek között harcolnának.

A Környezetvédelmi Felkelés képviselői közölték: nem fognak részt venni a parlamenti üléseken.

A Szerb Királyság Megújhódási Mozgalom (POKS) is támogatja ezt a kezdeményezért, ez a párt egyébként Szerbia Új Demokrata Pártjával közösen alkotott NADA koalíció tagjaként szintén hat hónapja bojkottálja a parlamenti munkát.

Miloš Jovanović, Szerbia Új Demokrata Pártjának az elnöke kijelentette: a parlamenti bojkottot támogatja, ahogy a polgári engedetlenségi akciókat is.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!