„Földön? Vízen? Levegőben? De nem gyalog! Ha mennél, itt mindent megtalálsz” – Ezzel a szlogennel jelent meg a Kocsi.hu közösségi médiás hirdetése, a képre rá is írták, hogy „Gondolom, nem gyalog.”

Ez megválaszolja a kérdést, hogy miért védette le a kifejezést Mészáros Lőrinc vagyonkezelő cége, a Talentis Group Zrt.  A vállalat június végén nyújtott be védjegybejelentési kérelmet, amelynek elfogadása esetén kizárólag a cég használhatja majd a mondatot üzleti célokra, például reklámokban vagy nyomtatott módon.

A szóban forgó mondat június elején hangzott el a 444 interjújában, amikor a lap a Bajnokok Ligája döntőjére való utazásáról kérdezte a vállalkozót. A 444 szerint Mészáros egy 22 milliárd forint értékű magángéppel ment Münchenbe, amelyhez helikopterrel érkezett, így valóban „nem gyalog” tette meg az utat.

A védjegyeljárás legkorábban a jövő év elején zárulhat le. Amennyiben jóváhagyják a kérelmet, a védelem visszamenőlegesen már a bejelentés napjától érvényes lesz. Ezután a kifejezés üzleti felhasználása mások számára jogilag is korlátozottá válhat.

Mészáros Lőrinc levédetné a „gondolom nem gyalog” kifejezést

Kaufmann Balázs kérdezi Mészáros Lőrinctől, hogy hogyan jött a meccsre (Fotó: Képernyőkép/Youtube/444)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!