Rendkívüli figyelmeztetést adott ki 2025. július 8-ára az egész ország területére vonatkozóan a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). A hidegfront három irányból – Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából és Montenegróból – hoz intenzív esőt, jégesőt és viharos szelet.
Az RHMZ közölte, hogy konkrét helyszínekre egy-két órával a vihar előtt adnak majd ki sürgősségi figyelmeztetéseket.
A figyelmeztetés szerint Vajdaságban, valamint Nyugat- és Közép-Szerbiában kedden záporok és zivatarok várhatók, helyenként jéggel és viharos vagy orkánerejű széllökésekkel.
Az első hullám reggel és délelőtt éri el Vajdaság északnyugati részét, majd záporokat és zivatarokat okoz a tartomány egész területén, valamint Nyugat- és Közép-Szerbiában, később kelet felé haladva.
„A záporokat helyenként jégeső kíséri majd, a mérsékelt és erős déli, dél-nyugati szelet fokozatosan északnyugati szél váltja fel, míg a legerősebb záporok térségében viharos erejű széllökések is várhatók” – áll a közleményben.
A második hullám éjjel érkezik délnyugat felől, és átterjed Közép-Szerbián keresztül északkelet felé, esőt, záporokat és jelentős hőmérsékletcsökkenést hozva.
A Vreme i radar időjárási portál adatai szerint az első vihar kedden reggel 8 órakor éri el Szerbiát Horvátország felől, és elsőként Szabadkát sújtja.
Második front – Bosznia felől
13 órakor a második viharos front Bosznia-Hercegovina felől lép be Szerbiába, 14 órától pedig Belgrádot is eléri, erős esőzéssel, villámlással és jéggel.
A Hailz Srbija meteorológiai oldal szerint a széles körű viharkomplexum dél-délnyugati áramlással érkezik Horvátország és Bosznia északkeleti részéről, először Vajdaság nyugati részébe.
A legerősebb szupercellák a Horvátországgal és Bosznia északkeleti részével határos körzetekben több centiméter átmérőjű jégesőt is okozhatnak.
Harmadik hullám – Montenegró felől
Éjszaka 3 és 4 óra között újabb viharos hullám várható Bosznia és Montenegró felől, amely Nyugat-Szerbiát, különösen Užicét és Loznicát éri el, majd Közép-Szerbián keresztül halad tovább Románia felé. Ha ebben a térségben is kialakul egy szupercella, 5–10 cm átmérőjű jégesővel és orkánerejű széllel járhat. A cella nyugati vagy északnyugati irányba mozogna.

