A napokban ítéletidő sújtott le Szerbiára, az ország egyes részein hatalmas pusztítást végzett és óriási károkat okozott. Ana Vuković Vimić klimatológus, a Mezőgazdasági Kar tanára szerint Szerbiában egyre gyakoribbak lesznek az ilyen erős viharok.
„Szerbiában, különösen az ország középső és nyugati részén a 20. században évente egyszer volt komolyabb vihar vagy jégeső, de most már egyre gyakrabban vannak ilyen viharok. Ma már az is előfordul, hogy egy helyen évente négyszer vagy ötször is van jégeső. Pár évtizede ez elképzelhetetlen volt” – mondta a Blic műsorában.
A klimatológus szerint Vajdaság különösen érzékeny régió, mert a síkság nagyon könnyen felmelegszik, ami energiával „táplálja” a vihart.
„Vajdaság olyan, mint egy serpenyő, amelyik egyre jobban felmelegszik. Ez a földrajzi domborzat hasonló azokhoz az amerikai területekhez, ahol tornádók alakulnak ki” – tette hozzá.
A szakértő véleménye szerint az extrém csapadék vagy vihar miatt magas kockázatú régiók száma jelentősen emelkedni fog: a 21. század közepére Szerbia területének több mint 52 százaléka magas kockázatú térség lesz, ami azt jelenti, hogy szinte minden évben lesz ilyen ítéletidő.
Vihar Zentán
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

