Több ezren vettek részt szerdán este Užiceben azon a tüntetésen, amit polgártársaik előzetes letartóztatásba helyezése miatt szerveztek a helyiek. A tüntetés végén bejelentették, hogy csütörtök 10 órakor blokád alá veszik azokat az intézményeket, amelyek szerintük nem végzik megfelelően a munkájukat, nevezetesen a bíróságot és a rendőrséget.

Szerdán este a rendőrség előtt összegyűlt tömeg azt skandálta: „Tartóztassátok le Vučićot” és „Engedjétek ki mindannyiukat”. A rendőrkapitányság előtt rohamrendőrség sorakozott fel tüntetések feloszlatására alkalmas felszerelésben – számolt be az N1 riportere.

A szervezők közölték, hogy fizikailag is elzárják az intézmények bejáratait, és nem engedik be vagy ki az embereket az épületekből.

A szerda esti tüntetésen elhangzott üzenetek szerint a bíróság és az ügyészség „a megszállók szolgálatában állnak”.

Emlékeztetőül: hét užicei lakos került előzetes letartóztatásba 30 napra, és csütörtökön derül ki, mi lesz a sorsa a még fogva tartott két társuknak.

Miroslav Aleksić, a Szerb Népi Mozgalom (NPS) elnöke a KTV-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy az užicei tiltakozások a polgárok egy „kis győzelme” volt.

„Az emberek erőt és eltökéltséget mutattak, hogy kiállnak a szabadságukért és a letartóztatott társaik mellett” – mondta Aleksić, akinek szavait pártja közleményben is idézte.

Hangsúlyozta, hogy a rezsim „idegességet és elnyomást tanúsít”, amelyet a politizált és kriminalizált rendőrségi struktúrák hajtanak végre.

Hozzátette: a hatalom „ideológiai megosztottságra játszik, és igyekszik viszályt szítani”.

A tüntetőkhöz szólt Radovan Cicvarić, a letartóztatott Pavle Cicvarić édesapja is, aki kijelentette, hogy Užice „a szabadság központja”.

„Az a gonosz, amely börtönbe zárta polgártársainkat, ugyanaz a gonosz, amely elrabolta az országunkat. A gonosz elleni harcban mindenkire szükség van. A szabadság minden itt élő polgárnak jár, és ebben a harcban mindannyiunknak részt kell vennünk” – hangsúlyozta.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!