A Pancsovai-rét területén nemrég megtalálták Európa egyik legmérgezőbb növényét – a Heracleum sosnowskyit, közismert nevén kaukázusi medvetalpat. Egy borcsaréti (Kovilovo) – nem sejtve a veszélyt – leszakított egy példányt és súlyos égési sérüléseket szenvedett a testén.

Dr. Dragana Marisavljević, a Növény- és Környezetvédelmi Intézet munkatársa elmondta, hogy ez egy különösen veszélyes faj, főként erős UV-sugárzás idején, és a következmények égési sérülések lehetnek, sőt akár látásvesztés is előfordulhat. Kihangsúlyozta, hogy ez a növényfaj a környezetre is veszélyt jelent, mivel kiszorít minden más, ott élő növényt, aminek következtében csökken a biológiai sokféleség.

„Egy bizonyos típus, például a sosnowskyi, különösen veszélyes az emberi egészségre. Ha valaki erős napsütésben, főleg nyáron, megközelíti – amikor erős az UV-sugárzás –, égési sérüléseket szenvedhet. Ezek nagyon komolyak is lehetnek, akár a látás elvesztéséhez is vezethetnek. Ezek a növények nagyon allergének és veszélyesek” – hangsúlyozta dr. Marisavljević, aki azt is elmagyarázta, hogy kétféle faj létezik, és mindkettő invazív.

„A Heracleum mantegazzianum főként Nyugat-Európában elterjedt, míg a sosnowskyi a balti országokban és Oroszországban. Feltételezhető, hogy az itteni példány az árvizek idején került ide, a víz hozhatta magával. Így bukkantak rá a Pancsovai-rét területén egy olyan helyen, ahol a Srbijašume munkatársai – akik nagyon hozzáértők – felfigyeltek egy szokatlan növényre” – mondta Marisavljević.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!