Újvidéken a Branimir Ćosić utcában, ahol Miloš Vučević, volt kormányfő, a Szerb Haladó Párt elnöke és családjának bejelentett lakhelye van, éjfél utánig tartott a tüntetés kedden este Újvidéken. A tüntetések oszlatására alkalmas felszerelésben éjfél után egy órával érkezett meg a csendőrség a helyszínre, tudósít a 021.rs. A rendőrsorfal visszaszorította a tüntetőket, és elválasztotta egymástól a két csoportot – a tiltakozó polgárokat és a Szerb Haladó Párt tagjait. Az egyetemisták azért szerveztek tüntetést, mert mint írták „minden haladópárti verőlegény ‘hősként’ szabadlábon van”, és úgy vélik, a hatalom „minden határidőt túllépett”. „A verőlegények nem hősök, elnök úr” – üzenték.
Este 11 óra körül összetűzés történt a tüntetők és néhány haladópárti tag között, akik az este folyamán egy közeli kávézóban tartózkodtak. Néhány haladót tojással dobáltak meg.
Többször is megindultak a tüntetők felé, majd visszahúzódtak a kávézóba. Komolyabb összecsapásra nem került sor.
A polgárok kedden este 8 órától lezárták az Újvidéki Vásár utcáról a Branimir Ćosić utcába vezető leágazást. A résztvevők azt skandálták: „tolvajok, tolvajok”, „pumpáld”, az aszfaltra pedig ilyen feliratokat írtak: „Véres a kezetek” és „Tolvaj”.
A tiltakozás ideje alatt a közeli kávézóban ültek a Szerb Haladó Párt tagjai, akik videózták a tömeget. Többször is szóváltás alakult ki.
Amikor egyikük, Vukašin Đoković élőben bejelentkezett az Informer nevű lapnak, a jelenlévők sértő üzeneteket skandáltak az Informer főszerkesztőjének címezve. A gyülekezés kezdetén néhány tüntető azt kiabálta: „Vučević, ébredj fel!”.
Egy kerékpáros csoport először végighajtott a Branimir Ćosić utcán, majd egy időre elzárták a Futaki és a Ribnikar fivérek utcák kereszteződését, az egykori laktanya közelében. Az akcióra a polgári gyűlések és a tiltakozó egyetemisták hívták össze a lakosságot.
Emlékeztettek arra, hogy kedden felfüggesztették a tárgyalást azokkal a Szerb Haladó Párt aktivistáival szemben, akiket azzal vádoltak, hogy január végén megtámadták a diákokat – ekkor az Újvidéki Művészeti Akadémia egyik hallgatójának eltört az állkapcsa.
Hozzáteszik, hogy az Újvidéki Felsőbíróság még mindig nem hozott döntést annak a hat aktivistának a házi őrizetből való szabadon engedéséről, akik már öt hónapja jogtalanul vannak fogva tartva.
„Hat aktivistát öt hónapja törvénytelenül tartanak fogva, hatan pedig száműzetésben élnek, csak mert az igazságért és a jogért harcoltak” – mondják a diákok.
„Gyáva vagy, írj ki választásokat” – üzenték.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

